HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Disznóólban élte egész életét egy nyolcéves kislány

Disznóólban élte egész életét egy nyolcéves kislány

1614
hirdetés

A súlyosan alultáplált gyerek mindössze hét kilogrammos, nem tud beszélni és amikor rátaláltak, mindössze egy pokróc és egy sapka volt rajta.

Nagy felháborodást okozott a kínai internetezők körében egy nyolcéves kislány esete, akit születése óta a disznóólban élte életét egy szecsuáni faluban. A kínai sajtóban megjelent beszámolók szerint a lányt egy frissen kinevezett helyi tisztségviselő mentette meg, miután az előző hónapban ellátogatott a családhoz.

Peng Liying elmondása szerint a kislányon csak egy piros sapka volt, és egy durva pokróccal volt betakarva a disznóólban, ahol anyja „tárolta” a gyereket. Peng szerint a lány nem tudott mozogni, mivel be volt szorulva két kő közé, beszélni sem volt képes és jól láthatóan alultáplált volt.

A tisztségviselő kórházba vitte lányt, aki a beszámolók szerint mindössze 78 centiméter magas, és hét kilogramm súlyú volt, légúti fertőzésektől szenvedett valamint egy veleszületett szívbetegségtől. Három hétig tartó kórházi kezelés után sikerült megállítani a tüdejét megtámadó fertőzést, és ez alatt a pár hét alatt fél kilót hízott. Ugyanakkor még mindig nem tud beszélni és nyelni sem. A kislánynak szívműtétre is szüksége lenne, de egyelőre túl gyenge a szervezete a beavatkozáshoz.

A hír hallatán a kínai internetezők nagy felháborodással reagáltak, és leginkább a faluban lakó embereket tették felelőssé az eset miatt, akik bár tudtak arról, milyen sorsa van a kislánynak, nem tettek semmit, csak közönyösen figyelték az esetet. A Global Times cikkéből az derül ki, hogy a falusiak tudtak arról, hogy a kislány a disznóólban tengeti napjait.

Elmondásuk szerint a most 43 éves anyuka azután lett terhes, hogy megerőszakolták és ikreknek adott életet, de egyik gyereke a szülés után meghalt, a másikat pedig azóta a disznóólban tartotta.

Hír24

hirdetés
Previous articleBefejeződött a kampány, mától kampánycsend van
Next articleKiss Ádám visszatér a Showder Klubba