HAZA GAZDASÁG Dinamikus növekedést ért el a szlovák OTP a lakossági szektorban

Dinamikus növekedést ért el a szlovák OTP a lakossági szektorban

1043
hirdetés

Éves szinten 10 százalékkal növelte lakossági hitelállományát és 9 százalékkal lakossági betétállományát az OTP Banka Slovensko 2013 első negyedévében – közölte az MTI-vel az OTP szlovák leánybankja hétfőn.

A bank mérlegfőösszege éves szinten 6 százalékkal nőtt, a nettó profit viszont 276 ezer euróra csökkent az egy évvel korábbi 870 ezerről.
A betétállományon belül a lakossági betétek 9 százalékkal, a vállalatiak 5 százalékkal bővültek. A bank által kihelyezett hitelek bruttó összege egy év alatt 1 százalékkal nőtt, ezen belül a lakossági hitelek 10 százalékkal bővültek, a vállalatiak viszont 7 százalékkal csökkentek.
Mivel a pénzintézetben elhelyezett összbetétállomány növekedése az első negyedév során dinamikusabb volt, mint a hiteleké, a hitel/betét mutató 79 százalékra javult az év végi 83 százalékról.
„Az első negyedéves eredmények azt jelzik, hogy a banknak folyamatos növekedést sikerült elérnie” – mondta a negyedéves eredményeket kommentálva Rastislav Matejsko, az OTP Banka Slovensko igazgatótanácsának tagja.
Hozzátette: az eredményekre negatív hatással volt a bankadó tavalyi bevezetése, és a kamatbevételeknek a marzs csökkenéséből adódó visszaesése is, ennek ellenére a pénzintézetnek 276 ezer euró adózás utáni nyereséget sikerült elérnie.

MTI

hirdetés
Previous article9 milliós bírság a Slovnaftnak
Next articleAz MKP gazdasági tanácsának javaslatai