HAZA RÉGIÓ Csökkent a buszközlekedés ára Dél-Komáromban

Csökkent a buszközlekedés ára Dél-Komáromban

803
hirdetés

01Csökkentette a buszjegyek és bérletek árát a Vértes Volán május elsejétől Komáromban. A nyugdíjas bérletek ára 30 százalékkal csökkent, míg a tanulók bérletének teljes összegét átvállalja az önkormányzat, a támogatás nélküli menetjegyek és bérletek esetében pedig 3 és 5 százalék közötti a tarifacsökkentés – tájékoztatta a polgármester szerdán az MTI-t.

    Molnár Attila (Fidesz) elmondta, hogy az önkormányzat a lakosság terheinek mérséklésére menetdíjcsökkentést kért a cégtől. A kieső bevételt a város működési költségtérítésként fizeti meg a vállalatnak.
    Az önkormányzati támogatás teljes összegéről csak az év végi adatok ismeretében lehet beszámolni, a tanulói bérletek után évente 21,5 millió forintot kap a Volán. A kedvezmény az összes Komáromban tanuló diák számára érvényes – tette hozzá a polgármester.
    Az önkormányzat által kiírt közbeszerzési pályázat eredményeként Komáromban 2018 végéig a Vértes Volán látja el a közösségi közlekedési feladatokat. A Volán vállalta, hogy városi nyereségét visszaforgatja a helyi közlekedés feltételeinek javítására.
    A Vértes Volán Zrt. évente 14 millió kilométert teljesít, 267 autóbuszt tart üzemben és 17 millió utazást bonyolít le. Dolgozóinak száma 736, közülük 405 az autóbuszvezető.

MTI

hirdetés