HAZA HÍR-MIX Csaknem pult alatt kelt el a komáromi kórház valamikori nővérszállása!

Csaknem pult alatt kelt el a komáromi kórház valamikori nővérszállása!

2924
hirdetés

Az AGEL n.sz. vállalta megvételét, és eredeti rendeltetésének visszaállítását

Korábban a komáromi kórház legmodernebb épületének számított, ame- lyet egy különleges építési móddal földrengésbiztossá tettek. Az úgyneve- zett csúszós betonöntéssel készült épület monolit, tehát egytagú. Küldetése a kórházban távolabbról dolgozó nővérek, orvosok, medikusok elszállásolása volt, de itt helyezték el a kórház szakkönyvtárát is. Évek múltán aztán ebek harmincadjára került, és kilakoltatták az ott lakókat.

A nővérszálló leépítése egybe esik azzal az időszakkal, mikor a kórház provinciális, azaz kiskapacitású egészségügyi központtá való átminősítésére is erős volt az igyekezet. A sorozatos tulajdonváltás végén aztán az Agel nonprofit szervezet irányítása alá került a kórház, azóta érezhető a fejlődés. Az elmúlt napokban viszont kiderült, hogy az egyik komáromi vállalkozó szerette volna megvásárolni az épületet, hogy átalakítsa irodaházzá. Az MKP Nyitra megyei képviselői – szinte az utolsó pillanatban – állították le az eléggé megviselt állapotú ház eladását. Az Agel n. sz. vezetése jelezte, hogy a  jelenleg megyei tulajdonban levő épületet megvásárolná, majd felújítása után az, a korábbi működésnek megfelelően , ismét nővérszállás lesz. A döntés a legközelebbi ülésen történik, és a képviselők kezében van.

 

DUNATÁJ HETILAP 24/2021

hirdetés