HAZA BELFÖLD Čaputová megelőző karanténba került

Čaputová megelőző karanténba került

1655
hirdetés

Házi karanténba vonult Zuzana Čaputová szlovák államfő szerdán, miután kiderült, hogy az elnöki hivatal egyik alkalmazottja kapcsolatba került egy olyan emberrel, akinek pozitív lett a koronavírus-tesztje – jelentette szerdán a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az elnöki hivatalra hivatkozva.

    A hivatal tájékoztatása szerint Čaputovának legalább péntekig karanténban kell maradnia, és hozzá hasonlóan preventív karanténba kerültek közeli munkatársai is.
    Az elnöki hivatal később közölte, hogy mind Zuzana Caputovának, mind pedig a hivatal az ügyben közvetlenül érintett alkalmazottjának negatív lett az első koronavírus-tesztje.
    Az államfő hivatalos programjait azonban így is ideiglenesen felfüggesztették, a hivatal közlése szerint addig, amíg a vírustesztet meg nem ismétlik. Čaputovának szerdán Alexander Van der Bellen osztrák államfővel lett volna találkozója a szlovákiai Bazinban, ahol a tervek szerint a világjárvánnyal kapcsolatban kialakult helyzetről és az európai uniós helyreállítási alapról is egyeztettek volna.
    Szlovákiában az elmúlt héten a korábbi hetekhez képest enyhe mértékben emelkedett, de továbbra is viszonylag alacsony szinten maradt a koronavírussal újonnan diagnosztizáltak napi átlaga, amely már mintegy két hónapja öt körül van.
    A nemzeti egészségügyi információs központ honlapján szerdán közölt adatok szerint azonban kedden már 18 embernél mutatták ki a Covid-19 betegség kórokozóját, így mostanáig 1607 fertőzöttet vettek nyilvántartásba. Közülük hivatalosan 1448-at gyógyultnak nyilvánítottak. A kór hivatalos halálos áldozatainak száma 28, és eddig már több mint 203 ezer vírustesztet végeztek el.


MTI

Fotó: facebook

hirdetés
Previous articleÁtadták Komárom elismeréseit
Next articleLengyelországban görögdinnye-szállítmányba bújt migránsokra bukkantak