HAZA DUNATÁJ Büszkék lehetünk tanárainkra?

Büszkék lehetünk tanárainkra?

6597
hirdetés

Természetesen az attól függ, kire. A régi szép időkben egy gimnáziumi tanár például maga volt a tudás, az erkölcs és az etika megtestesítője, aki köztiszteletnek örvendett. Ezt a tiszteletet persze ki kellett érdemelnie tudással, emberséggel, pedagógiai érzékkel és magasfokú erkölcsi értékrenddel. Nemrég jelent meg egy írás a közösségi hálón, melyben elmosódni látszik a határ egy mocskosszájú, bunkó paraszt és egy gimnáziumi tanár között. Ugyan maga a bejegyzés tartalmával nem érdemelte ki azt, hogy egyáltalán foglalkozzunk vele, viszont annál érdekesebb az író személye illetve a bejegyzés hangneme. Az irója, egy bizonyos Fonód Tibor, aki a Selye János Magyar Tannyelvű Gimnázium tanára és igazgatóhelyettese. A címzett pedig nem más, mint a Magyar Köztársaság igazságügyminisztere. Eddig ebben a történetben nincs semmi különös, amíg el nem olvassuk magát a bejegyzést. Nyilván így utólag már talán az írója sem gondolja, hogy ezt a művét besorolja majd a legjobb irományai közé. Miért is foglalkozunk tehát az üggyel? Ha ezt az írást mondjuk egy szlovák, ukrán, román gimnázium igazgatóhelyettese írta volna, akkor szóra sem méltatnánk, megszoktuk, sajnos. Annál furcsább, hogy hazánk egyik legpatinásabb magyar középiskolájának a vezetője lényegében hasonlóképpen viszonyul a magyar kormányhoz, ahhoz a magyar kormányhoz, mely évek óta rendszeresen és bőkezűen támogatja többek közt a magyar iskolákat is. Ahhoz a kormányhoz, aki nemrég tüntette ki tanár kollégáit, elismerve ezzel az intézmény munkáját is. Hogy mit akart elérni a szerző a bejegyzése közlésével, bizonyosan örökre rejtély marad. Lehet hogy a bejegyzés csak spontán kifejezi a szerző politikai hitvallását, melyet nyilván a Most–Híd párt gyűlésein volt módja elsajátítani. Természetesen világos számunkra, hogy egy „szpolupráca” elvein szocializálódott egyén számára elképzelhetetlen, hogy tiszteljen valamit, ami magyar, nemzeti stb., de egy tanártól elvárhatnánk, hogy jobban álcázza azon nézeteit, melyek talán nem népszerűek abban a környezetben, amelyben dolgozik. Arra is gondoltunk, hogy ha egy gimnáziumi tanár ilyen gyakran és könnyedén használ ilyen szavakat, akkor számára ez nyilván természetes és még csak elképzelni sem tudjuk, hogy miket mondhat diákjainak, beosztottjainak, ha nyilvánosan is ilyen szabadszájú. Azon is érdemes elmélkedni, hogy milyen indulatok tombolnak lelkében, ha egy hölgyet illet olyan szavakkal, amiket mi le se merünk írni. Milyen példaképül szolgálhat a diákjainak? A kedves szülőknek vajon nyugodt lehet a lelke, hogy gyermekük nevelése ilyen „kifinomult úriemberekre”  van bízva?


Csak remélni tudjuk, hogy a magyar kormány nagyvonalúsága van annyira erős, hogy eltekint a Fonód féle szellemi kisgazdák megnyilvánulásaitól és továbbra is hű marad önmagához, már ami a nemzetiségi támogatási politikáját illeti. Ha nem, akkor a gimnázium diákjai, tanárai isszák meg a helyettes úr írásának a levét és lehet, hogy az ide szánt támogatást majd olyan intézménynek juttatják, ahol az igazgatóhelyettes a köszönöm szót nem „baszki”-nak ejti…

 

DUNATÁJ HETILAP 35/2021

KÉP: Varga Judit facebook oldaláról

hirdetés
Previous articleAz ABBA új albumot készített 40 év után
Next articleKötelességünk emlékezni