HAZA BELFÖLD Bugár a jobboldali ellenzéki pártok vezetőit bírálta

Bugár a jobboldali ellenzéki pártok vezetőit bírálta

770
hirdetés

Az ellenzék nem tudott konszolidálódni az elmúlt négy évben – jelentette ki a TASR-nak adott nyilatkozatában Bugár Béla, aki szerint a jelenlegi szlovák jobboldali parlamenti pártok nemcsak a menekültválság kérdésében mondtak csődöt, hanem abban is, hogy nem tudtak az embereknek reális alternatívát felmutatni a Smer-SD-vel szemben.

„Meg kell mutatnunk az embereknek, hogy ismét egypárti kormányzás fenyeget, amely árt Szlovákiának, ezért szükséges felmutatnunk egy más alternatívát. Mi továbbra is a három jobboldali párt (Most-Híd, KDH, Sieť) által felkínált lehetőségről beszélünk” – nyilatkozta a Most-Híd elnöke, aki szerint azonban ezt az alternatívát gyengíti Procházka, a Sieť elnöke, aki korábban úgy nyilatkozott, el tudja képzelni a Smerrel való közös kormányzást, és hogy pártjának árt a választások előtti együttműködés az idősebb politikusgenerációval, a választások után azonban ezt az együttműködést már el tudná képzelni. „Ez nem fair a választókkal szemben” – tette hozzá Bugár, aki az elmúlt hetekben-hónapokban maga is maszatol, amikor a Smerrel való kormányzás lehetőségéről kérdezik.

A Most-Híd elnöke pártja következetességéről is megemlékezett. Mint mondta, a választások előtt is azt mondják, amit majd a választások után fognak mondani: hogy Szlovákia számára jó volna leváltani a Smert, megváltoztatni az ország irányát, és megakadályozni, hogy újra egypárti kormány alakuljon.

Bugár a TASR hírügynökségnek adott nyilatkozatában burkoltan bírálta az ellenzék egy-egy vezető személyiségét is. Richard Sulíkot, a SaS elnökét (nem megnevezve a pártelnököt) például akkor, amikor a Radičová-kormány 2012-es bukásáról beszélt. „Túl vagyunk rajta, de azóta is szüntelenül ott motoszkál a fejekben, hiszen nem tudhatjuk, hogyan viselkednek majd ezek a kollégák, ha újra felelősséget kell vállalniuk” – mondta.

Amikor pedig a parlamenti politizálás devalválódásáról, valamint arról beszélt, hogy vannak olyan képviselők, akik összekeverik a parlamentet a Hyde Parkkal, nyilvánvalóan az Egyszerű Emberek elnökére, Igor Matovičra célzott. Az ilyen képviselőknek célja a szereplés és az időhúzás, s nem a tényleges munka elvégzése – vélekedett Bugár Béla.

Felvidék.ma

hirdetés