HAZA SPORT Búcsúzott Saláta Kornél, búcsúzott a stadion

Búcsúzott Saláta Kornél, búcsúzott a stadion

1602
hirdetés

A II. liga 29. fordulójában a KFC a pozsonyi Récse együttesét fogadta. Az idei utolsó hazai mérkőzés egyben a felvidéki futball egyik legendájának, Saláta Kornélnak az utolsó professzionális mérkőzése is volt.

fotó: dunataj.sk

A 38 éves garamkövesdi származású hátvéd 20 évesen került Párkányból Puhóba, amivel kezdetét vette egy gyönyörű hivatásos és   nemzetközi pályafutás. Puhó után következett a Bajnokok Ligáját frissen megjárt Ligetfalu, majd egy rövid besztercebányai kitérő. A szétesőben lévő Ligetfaluról a Slovanba igazolt, ahonnan beverekedte magát a szlovák válogatott 2010-es dél-afrikai világbajnokságra utazó keretébe, ahol a Paraguay elleni csoportmérkőzésen kezdőként pályára is léphetett. Ezután következett az oroszországi légiósélet, a Rosztov színében szerzett ollózós gól a tizenhatos vonaláról, majd a tomszki kölcsönjáték. 2014-ben hazahozta a Slovan, aki rögtön kölcsön is adta a DAC-nak, de bizonyította, hogy továbbra is egy bajnok csapatban a helye. A szlovák válogatott újabb nemzetközi megmérettetésére, a 2016-os Európa-bajnokságra is meghívót kapott, ahol az aktuális világbajnok Németország elleni nyolcaddöntőből csereként beállva vehette ki a részét. Négy pozsonyi év után következett a szombathelyi Haladás, majd családi megfontolásból a KFC, ahol összesen három és fél évet töltött. Tizennyolc éves profi pályafutásának eredménye 441 mérkőzés, 42 gól, 40 válogatott mérkőzés, 2 válogatott gól, három bajnoki cím és két kupagyőzelem. A KFC színeiben 57 mérkőzésen játszott és 3 gólt jegyzett.

Gratulálunk Kornél, további sok sikert kívánunk a jövőbeli céljaid elérésében!

A Récse elleni meccs egyúttal a KFC utolsó mérkőzése is volt a pintyőkeligeti stadion jelenlegi formájában. A mérkőzés rangja tehát kétszeresen is adott volt, a KFC vezetősége azonban sajnos ezúttal sem bírt felnőni a feladathoz: a jelentőségéhez képest alulszervezett, alulpropagált mérkőzésre alig 300 ember volt kíváncsi, bár hivatalos nézőszámként 522 volt bejelentve – erre a kedvezőtlen időjárás sem lehetett kifogás. Az ünnepi pillanatot a kosárlabdacsapat szurkolói mentették meg, dobjaikkal és hangszálaikkal bíztatva a csapatot, meghálálva így egy korábbi vezetőségnek, hogy régebben a szükségben még tudtak egymásra kölcsönösen számítani a komáromi sportklubok.

Az égiek siratták a stadiont, a mezszámához hűen a 4. percben lecserélt és elköszönő Saláta Kornélt, és valószínűleg a mérkőzés színvonalát is. Az egész mérkőzés egyetlen érdemleges mozdulatából egyből gól is született: a 8. percben Ganbold Ganbayar ugratta ki Christian Bayemit, akit a kimozduló kapus csak szabálytalanul tudott megállítani, a megítélt büntetőt Šimon Šmehyl vágta a kapu közepébe.

A bajnokság zárófordulójában, május 19-én Vágbesztercére látogat a KFC.

Konczer András

hirdetés
Previous articleSzövetség – MKP Platform Politikai nyilatkozat
Next articleAnalogatum: művészi élményszerzés a műfaji határok átlépésével