HAZA HÍR-MIX Branislav Becík megyefőnök a Komáromi járás polgármestereivel tanácskozott

Branislav Becík megyefőnök a Komáromi járás polgármestereivel tanácskozott

540
hirdetés

A Komáromi járás polgármesterei január 27-én a Tiszti Pavilon dísztermében folytattak megbeszélést a régiót érintő fontos témákról a a városi, illetve községi önkormányzatok és a megye együttműködéséről, terveiről. A találkozón jelen volt Branislav Becík, a Nyitra Megyei Önkormányzat új elnöke és Radomír Brtáň, a Szlovákiai Városok és Falvak Szövetsége – ZMOS első alelnöke is.

„A Komáromi járás településeinek konkrét problémáiról egyeztettünk…”

A sajtótájékoztató elején Keszegh Béla örömmel nyugtázta, hogy Branislav Becík megyefőnök Udvard ex-polgármesterként tisztában van a településvezetők azon időszerű gondjaival és legégetőbb teendőivel, amelyekről a mai találkozójukon tanácskoztak.

Majd Nyitra megye elnöke leszögezte: nagy jelentőséget tulajdonít annak, hogy első kézből szerezhetett tudomást a Komáromi járás településeinek konkrét problémáiról. Azok javarésze a térség infrastruktúráját, közlekedését – beleértve az utak és a hidak állapotát is, valamint az oktatásügyet érintette. Mint mondta: a polgármestereket arra kérte, hogy írásban összesítsék azokat a legnagyobb gondjaikat, amelyekre vélhetően már csak 2024-ben, a megyei önkormányzattal együtt igyekeznek megoldást találni.

A tanácskozás záró pillanata

Azután arról szólt, hogy igény szerint esetleg bővítenék egyes szakközépiskolák szakkínálatát. Megismételte, amit nemrég a komáromi kórház MRI-készülékének ünnepélyes felavatásakor mondott: pártolná azt, hogy az egészségügyi szakközépiskolások szakmai gyakorlaton vehessenek részt ebben az intézményben, amely a reményei szerint a pályakezdő szakorvosoknak is minden szempontból vonzó munkalehetőséget tud kínálni. Sajnálja, hogy augusztus óta Nyitra megyében nagyon sok, összesen 22 szakrendelő szűnt meg. „Mindent elkövetünk annak érdekében, hogy a hiányzó szakorvosokat pótolni tudjuk“ – ígérte meg.

A közlekedéssel kapcsolatban megjegyezte: a vonatkozó szerződés alapján még két évig az ARRIVA busztársaság biztosítja a buszjáratokat a megyében, aztkövetően pedig új pályázatot írnak ki. Hozzáfűzte: céljuk, hogy a tömegközlekedés árát a nyugdíjasok számára minimálisra csökkentsék vagy ingyenessé tegyék, megkönnyítve a hozzátartozóikhoz való utazgatást.

Azt is elárulta, hogy tárgyalásokat kezdeményezett az izsai körforgalom kiépítése érdekében, s az első feladatai közé sorolta, hogy találkozzon a Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) képviselőivel, amire a napokban sor kerül. Továbbá Doležal közlekedésügyi miniszter arra vonatkozó visszajelzését is várja, hogy mikor fogadja őt, mert szorgalmazza az R8-as gyorsforgalmi út kiépítését Komáromtól Nagytapolcsányig. „Ez ügyben még egy tollvonás sem történt. Kezdeményezem, hogy ez megváltozzon” – jelentette ki.

Egy újságírói kérdés nyomán elismerte, hogy a megye nem tudja csökkenteni az áthaladó teherforgalmat, és a kamionokat sem tilthatja ki a másodosztályú utakról. Azt sem áll a jogában, hogy megelőzze: a megyei költségvetésből Komárom, Gúta és Vágsellye között felújított útburkolatot az ottani nagy teherforgalom idejekorán tönkretegye…

A tanácskozás záró pillanata

Keszegh Béla ez utóbbi válaszra úgy reagált: mindenképp közös megoldást kell találni, mert ha a kamionok nem Gúta felé fognak közlekedni, akkor majd Komáromon áthaladva, a járási székhely közlekedését terhelik. Szerinte minden érintett fél számára megfelelő megoldást kell keresni, és sürgetni kell az elkerülő út és az R8-as gyorsforgalmi út megépülését.

Radomír Brtáň, a ZMOS első alelnöke a városi és községi önkormányzatok január 30-ra tervezett sztrájkja kapcsán kifejtette: a települések önkéntes alapon, hétfőn 19 órától jelképesen fél órára lekapcsolják a közvilágítást. Ekképp tiltakoznak majd a kormány rossz döntései ellen, hangsúlyozva: az önkormányzatoknak azonnali hatékony segítségre van szükségük. Egyúttal az érintett helységek lakosainak megértését és türelmét kérte, hiszen ez nem ellenük irányul, hanem ők szintén áldozatai az energiaválságnak, az áremelkedéseknek és a kabinet tehetetlenségének, elodázgatott lépéseinek.

„Vannak olyan települések, amelyek már a tűrőképességük határán vannak, nem találnak megoldást a gyarapodó problémáikra, s a kifizetetlen energiaszámlák miatt kilátástalan helyzetbe kerülhetnek” – fogalmazott. Elárulta: a mai egyeztetésen eldőlt, hogy a Komáromi járás városai, falvai is csatlakoznak e hétfői tiltakozó akcióhoz, tehát fél órára legalább a települések egyes részein kikapcsolják a közvilágítást. „Ez majd önkéntes alapon történik, hiszen minden polgármester a saját településén történtekért felelős…“

Radomír Brtáň, Branislav Becík és Keszegh Béla a mai sajtótájékoztatón

Végül Keszegh Béla a megyefőnökhöz azzal a kéréssel fordult, hogy a megye az Agel Slovakia Rt. által üzemeltetett kórháznak – az általa a megyének évente fizetett 120 ezer euró bérleti díj fejében – engedélyezze a megyei telken történő infrastrukturális beruházásokat.

Nagy-Miskó Ildikó, ma7.sk

hirdetés
Previous articleTaksonyban tartotta 1. országos kongresszusát a Szövetség MKP Platformja
Next articleA TBC miatt bővítik a tüdőosztályon dolgozók számát a rozsnyói kórházban