HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Borbíró: az eddigi legnagyobb repülőshowra készül Kecskemét

Borbíró: az eddigi legnagyobb repülőshowra készül Kecskemét

847
hirdetés

Az eddigi legnagyobb repülőshowt szervezte meg idén a Honvédelmi Minisztérium (HM) a két év kihagyás után augusztus első hétvégéjén ismét megrendezendő nemzetközi repülőnapra, Kecskemétre – mondta a HM védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára, a szervezőbizottság elnöke az MTI-nek.

    Borbíró Zoltán kiemelte, hogy a korábbiaknál több és színesebb programmal, illetve jobb körülményekkel várják a látogatókat augusztus 3-4-én. Eredetileg naponta hét óra repülési időt terveztek, de annyi volt a külföldi jelentkező, hogy 8 órától 19 óráig tartanak majd a repülőprogramok. A légishowban összesen 142 repülőgép és helikopter vesz részt. A Magyar Honvédség légi járművei mellett 22 ország lesz ott a rendezvényen. Különlegességnek számít, hogy míg általában három-négy, legfeljebb öt kötelék szokott repülni egy légi bemutatón, a kecskeméti repülőnapon hét kötelék vesz részt. A magyarok mellett orosz, horvát, török, bolgár, olasz és spanyol kötelék is bemutatkozik.
    A légishow mellett a földön is számos programmal, kiállításokkal várják az érdeklődőket. A látogatók megismerkedhetnek a Magyar Honvédség életével, a most 75 éves légierő történetével, valamint a különböző katonai eszközökkel a kézi lőfegyverektől, a T72-es harckocsiig sok mindennel. Mindezeken felül a gyermekeket játszóházak is várják.
    Borbíró Zoltán elmondta, hogy a magyarországi repülőnap iránt külföldről is sokan érdeklődnek, Nyugat-Európából és Japánból is vettek már jegyet. Újdonságként úgynevezett spotter jegyet is válthatnak a „repülési paparazzók”, akik a repülőket mindenféle extrém helyzetben szeretik fényképezni. Ezen felül a megyei kormányhivatalokon keresztül kétezer szociálisan rászoruló igényelhet ingyenes jegyet, nekik az utazásért sem kell fizetni, a megyeszékhelyek és a repülőnap helyszíne között a MÁV és a Volán ingyen szállítja őket.
    A helyettes államtitkár arra is kitért, hogy az autóval érkezők számára háromszor akkora parkolóhelyet alakítanak ki, harmadannyi költségből mint a korábbi években. Borbíró Zoltán elmondta, hogy az idei rendezvény szervezése során, amin lehetett, igyekeztek spórolni. Állami területeket vettek igénybe, de megkapták például a Mercedes gyár parkolóját, és a számos szponzori felajánlás is csökkentette a minisztérium kiadásait.

MTI

hirdetés
Previous articleMagyar nézők véleményére kíváncsi az MTV
Next articleNorman a világ leggyorsabban rollerező kutyája