HAZA RÉGIÓ Boldog Gizella és Szent Imre herceg ereklyét kapott az ebedi egyházközösség

Boldog Gizella és Szent Imre herceg ereklyét kapott az ebedi egyházközösség

248
hirdetés

Ebed a a Duna-menti 1140 lakosú község nem esik ugyan egyenest a kerékpár turisztikai útvonalba Komárom-Párkány között, de kimagasló katolikus templom tornya megadja az irányt, hogy „érdemes kitérőt tenni” ebbe az ősi településbe. Annál is inkább, mert alig két éve az önkormányzat jóvoltából, létrehoztak a templommal szemben egy turisztikai parkot, ahol a vándor utasnak, a kerékpárosoknak érdemes pihenőt tartani.


Ebben a régen úgy hírlett igen vallásos faluban igaz, hogy már cserélődnek a generációk, sok az idegen, betelepült lakos, de a falu mentalitása, szokásai, sok értéket őriznek. S ha vannak, jól működő civilszervezetek, áldozatkész lelkipásztoraik mint volt több évtizeden keresztül néhai Burian László Atya, s most 2010-től Borka Iván atya lélektartó erővel hat a lakosokra, de mindenképpen a hívőkre.
Erre bizonyíték volt az Úrnapi rendkívüli ünnep, és körmenet megvalósítása.
Mint Iván atyától megtudtam 2023-ban egy kezdeményezéssel indította el a szent ereklyék kérelmét az ebedi Szent István védőszentjével illetett közel 300 éve épült barok templomba. A templom ősi története, a volt Esztergom vármegye egyik legjelentősebb még földrajzilag is kiemelkedő kegyhelyét, melynek plébániája is van „megilletik” ezen szentek ereklyéi. Borka atya szorgalma eredményt hozott.
Viliam Judák püspök atya jóvoltából az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyétől ill.  a Veszprémi Főegyházmegyétől kapták ajándékba. Az ereklyék Erdő Péter bíboros úr ill. Udvardy György érsek úr hitelesítő okiratával vannak ellátva. „Kegyes ajándékukért ezúton is hálánkat fejezzük ki” -mondta a plébános úr. 


Május 30-án csütörtökön az Úrnapi ünnepen, Krisztus Szentséges Testének és Vérének főünnepén,- került sor Boldog Gizella és fia Szent Imre herceg csontereklyéinek elhelyezésére. Az ünnepi szentmisére bevonuló vendég lelkiatyák, köztük a mise főcelebránsa Ďurčo Zoltán kanonok-püspöki helynök, Szerencsés Zsolt kanonok, dorogi esperes – plébános, Szőcs László plébános a testvértelepülésről Tátról, Szép Attila atya Máriagyűdről. Jelen voltak a helyi polgármesteren, testületen kívül a szomszéd települések, és testvértelepülések polgármesterei is.
A szentmisére bevonuló atyák hozták az ereklyéket, melyeket, Mgr. Art. Peter Mészároš szobrászművész készítette ereklyeőrző fülkébe helyezték el.
A szentmise homíliáját Szerencsés Zsolt atya mondta el. Kihangsúlyozta az eukarisztia jelentőségét, melyben Jézus önmagát áldozta értünk, az Oltáriszentség tisztelete, megvallása imádása a hívő ember tanúságtétele. Mennyire fontos korunkban, hogy körmenet formájában is megvalljuk hitünket, kivigyük az Oltáriszentséget az emberek közé az utcára. Ily módon is megvallva hitünket.
A mise után a körmenetben a falu és az egyház közösség együtt ünnepelte meg ezt a kegyelmi napot. Az óvodásoktól kezdve, minden társadalmi szervezet képviselete, családok vonultak végig Ebed Szent István utcáján az Oltáriszentséggel. Mint egykor, most is férfiak és nők vitték Szűz Mária és Jézus szobrát. Ebed utcáján megelevenedett a nagyon régi úrnapi szokás.


Ebed egyházközössége igen értékes történelmi szakrális ereklyékkel lett gazdagabb, melyet bizonyára megtekinthetnek az ideérkező vagy átutazó turisták is, s persze a helyiek minden szentmise látogatáskor áldást és hálát kérhetnek életükre.

 

Dániel Erzsébet, dunataj.sk

képek: Morvai Nóra

 

 

hirdetés