HAZA RÉGIÓ Bölcsőde nyílik Nána községben

Bölcsőde nyílik Nána községben

537
hirdetés

A napokban Nánán megnyílik a régió egyetlen bölcsődéje. Sem a két km-re lévő Párkányban, sem a község településein nincsen bölcsőde. Legközelebb a 22 km-re lévő Zselízen van a református egyház által működtetett kisdedóvó intézmény.

Az 1198 lakosú  község harminc év után 1990-től lett újra önálló, ugyanis az egykori járási székhely Érsekújvárban való áthelyezés után két települést Nánát és Ebedet a városhoz csatoltak. Ennek a „házasságnak” inkább hátrányai voltak, mint előnyei. S megragadva az euforikus hangulatot 1989-ben sikerült megértetni a már a városból beköltözött lakosokkal is az önállóság előnyeit. Kisiskoláját 1991-től szintén napjainkig sikerült a községnek fenntartania hol több, hol kevesebb létszámmal. Remélhetőleg a jövőben is megmarad.

A pár évvel ezelőtti állami pályázati lehetőséget megragadva döntött az akkori önkormányzat, hogy megpályázza egy bölcsőde tervét, mivel Párkányból többen Esztergomba hordják legkisebb gyermekeiket, meg természetesen helyi fiatal szülők is lehetőséget kapva kicsi gyermekük megőrzésére. A pályázaton az önkormányzat 955 ezer eurót nyert, 5% önrészt a község fizette hozzá. Előnyükre vált, hogy a régi iskola épülete megvolt (1991-ben ott nyílt meg a kisiskola), s ez az épület lett átalakítva az előírt tervek megvalósításához.

A bölcsőde már nevet is kapott, a NEFELEJCS lesz hivatalosan a neve.

Jelenleg nyolc beíratott kisgyermek van, s a bölcsi befogadóképessége 20 személy. Pályázati úton már megvan a bölcsőde személyzete is, egyenlőre csökkentett munkaerővel. Mivel a faluban még van jól működő 1-4. évfolyamos kisiskola is, s óvoda (ezek egy újabb épületben vannak, nem messze a most megnyitott bölcsődétől) így az étkezés is megoldott az óvoda konyhájáról.

Az ünnepélyes átadás utáni első napot nyitott nappá teszik, s fogadják a gyermekek szüleit, de érdeklődőket is, csemetéjük új nappali otthonának megnyitására, bemutatására.

A bölcsőde a templommal szemben van, a község legrégebbi részén, csendes, forgalom szempontjából is előnyös helyen, ahol már a kis belső játszóteret is kialakítottak. A parkolási lehetőség is adott.

A község önkormányzatát az ez évben elhunyt Molnár Dezső polgármester helyettese Juhász László vezeti. Polgármesteri választásra pedig október 5-én kerül sor.

Dániel Erzsébet, dunataj.sk

hirdetés