HAZA HÍR-MIX Bemutatkoztak az MKP komáromi jelöltjei

Bemutatkoztak az MKP komáromi jelöltjei

1763
hirdetés

Az MKP tavasszal újjáalakult helyi alapszervezete megkapja a központi vezetés támogatását, sőt Komáromot a stratégiai települések közé sorolta. Kocur László, a komáromi alapszervezet elnöke hangsúlyozta, nem szeretnék, ha az újjáalakulás hivatkozási alapnak számítana, és hisznek abban, hogy erővel, lendülettel és kitartással áthidalhatják az ebből fakadó esetleges hiányosságokat.

– Az etnikai politizálás szükségességében, a szilárd erkölcsi és ideológiai háttér elengedhetetlenségében hiszünk. Olyan korszerű, ám a szellemi és épített örökségre vigyázó, élhető várost szeretnénk önökkel karöltve építeni, ahol jól, kényelmesen érezzük magunkat, amire büszkék lehetünk – emelte ki Kocur László, hozzátéve, hogy ennek érdekében nemcsak MKP-tagokkal, de más szakemberekkel is együtt kívánnak működni. A komáromi alapszervezet elnöke elmondta, hogy a városban minden mindennel összefügg, vagyis ha turizmusról beszélünk, ahhoz megfelelő járda- és úthálózat kell. Ezek mellett ott vannak a zöldterületek, a területeken pedig gyakran szeméttel találkozunk, így szükség van megfelelő hulladékgazdálkodásra is. A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a párt polgármesterjelöltje, Knirs Imre is teljes mértékben élvezi a központi vezetés bizalmát. – Ötvenhét éves vagyok, mindig is Komáromban éltem, ezért ismerem a város minden örömét és gondját. Mindenütt vannak megoldásra váró feladatok. Sokszor hallottuk már, hogy Komárom az elodázott lehetőségek városa. Én szeretnék olyan gazdája lenni
Komáromnak, aki törődik vele. Példaképem Alapy Gáspár, aki életét áldozta szeretett városáért – tudtuk meg a polgármesterjelölttől. A párt programjának legfőbb pontjait Králik Róbert képviselőjelölt ismertette. Ezek közül is kiemelte a tudásalapú, innovatív területeken tevékenykedő munkaadók komáromi letelepedésének hatékony támogatását, a városi hivatal, a városi cégek és intézmények működési feltételeinek javítását, a hulladékgazdálkodás átszervezését, csökkentve a guberálást és a kukák körüli szemetelést, illetve a hivatali és városi kommunikáció korszerűsítését, a honlap átláthatóbbá tételét.

 

DUNATÁJ HETILAP 38/2018

hirdetés
Previous article„Őrizzétek meg a templomot és az iskolát!”
Next articleTornatermet kapott a Ľudovít Šulek Gimnázium