HAZA SPORT Bartalosék csemetéi a komáromi úszósport reménységei

Bartalosék csemetéi a komáromi úszósport reménységei

2076
hirdetés

Július 14-17. között került megrendezésre Szegeden a Tiszavirág sportuszodában a Korosztályos Cápa Országos Bajnokság. A női mezőnyben a 2010 és 2011-es korcsoport volt érdekelt. A Munka Utcai Magyar Tannyelvű Alapiskola 5. A osztályos tanulója, Bartalos Anna is részt vett a bajnokságon, aki immár harmadik éve a Tatabányai TVSE úszója. Anna négy nehéz napon át mérettette meg magát úgy, hogy a kimagaslóan jó eredményeket elérő magyar úszómezőnnyel kellett megküzdenie. Minden úszásnemben kétszer kellett úszni, délelőtt elődöntők, délután a döntők vártak rá. A versenyzők két úszásnemben „élvezhettek” kivételt, ahol a ranglista szerint a legjobb 8 csak délután úszott. Szerda délelőtt meg is kezdődtek a küzdelmek, itt Anna 200 pillangón a legjobb idővel került döntőbe. Délután már két úszásnem várt rá, elsőként a 800 gyors, ahol 9:38:04-es idővel megszerezte az első aranyérmét. Alig egy órás pihenő után jött a másik „gyilkos” szám, a 200 pillangó, ahol 2:32:90-es idővel ismét aranyérmet szerzett. Csütörtökön 200 m vegyesen a 6. helyen végzett, míg a 400 m gyorson ismét a dobogó legfelső fokára állhatott. Pénteken „ picit” besűrűsödött a program, mivel Annára három erős szám várt. Délelőtt az előfutamok során 200 m gyorson és 100 m pillangón 2. helyen jutott döntőbe és 400 m vegyesen a legjobb időt úszta. Délután újra le kellett úszni mind a három futamot immár a döntőben. Anna 200 m gyorson 4., 100 m pillangón 2., és 400 m vegyesen a 3. helyen ért célba. Szombatra „ már csak” 2 számban ugrott vízbe, ahol 100 m gyorson harmadikként csapott célba 1 századra lemaradva az ezüstéremtől, és 1 óra pihenő után 1 500 m gyorson aranyérmet szerzett 18:38:81-es idővel. Az 1 éves kemény munka és kitartás, szorgalom újra meghozta gyümölcsét. A Bartalos család másik üdvöskéje, Bartalos Gábor a Munka Utcai Alapiskola 7. osztályos tanulója vett részt a Tatabányai úszócsapattal, amellyel már harmadik éve edz. Július 21-24. között Hódmezővásárhelyen került megrendezésre a 53. Gyermek Országos Úszóbajnokság, ahol Gábor két váltóban volt érdekelt. A 4×100 m-es vegyes váltóban a kiváló 5. helyen, míg a 4×100 gyorsváltóban az ugyancsak remek, 6. helyen végezett. Itt kell megemlíteni, hogy az 1 500 m-es gyorsúszás során több, mint 35 mp-cel sikerült javítani az eddigi egyéni csúcsán. Úgyszintén 100 pillangón is egyéni csúcsot úszott.

 

DUNATÁJ HETILAP 31/2021

hirdetés