HAZA SZÍNES - ÉRDEKES Bagdy Emőke: Egy ember akár hét másik lelkiállapotáért felelős

Bagdy Emőke: Egy ember akár hét másik lelkiállapotáért felelős

630
hirdetés

A pszichológus professzor az Almárium vendégeként osztotta meg, miért jobb saját magunk és mások számára is, ha megtanuljuk értékelni az élet apróbb örömeit, és gyakran egymásra mosolygunk.

Fotó: MTI/Cseke Csilla

Rengetegen fáradhatatlanul keressük az utat a boldogsághoz, miközben azt kellene megtanulnunk, hogyan élvezzük ki az élet apró örömeit – vallja Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus. Pszichoterapeutaként és könyvszerzőként is azon dolgozik, hogy ennek módját megtanítsa azoknak, akik valamilyen elakadással küzdenek az életükben. A Duna délutáni szolgáltató magazinjának, az Almáriumnak vendégeként hangsúlyozta, a boldog pillanatok értékelésével nemcsak saját közérzetünkön javíthatunk, hanem azokén is, akik körülöttünk vannak.

„Egy ember akár hét másik lelkiállapotáért felelős, ami azt jelenti, hogy képesek vagyunk feljavítani és elrontani mások kedélyét. Ha mosolygok valakire, miközben beszélgetünk, akkor abban a pillanatban aktiválódnak a tükörneuronjai, és gerjedni kezd a hormontevékenység. A másik ember mosolya tulajdonképpen kicsiklandozhatja belőlünk a feszültséget vagy felerősítheti a jó kedvünket” – állapította meg a Duna műsorában a pszichológus professzor. Bagdy Emőke hozzátette, nemcsak az emberi interakciók válthatnak ki belőlünk boldogságot, hanem bizonyos sport- és művészeti tevékenységek is. Érdemes ezeket rendszeresen beépíteni a hétköznapjainkba, ha kedélyállapotunk komor vagy szélsőségesen változik. Példaként említette a tánc lélekgyógyító erejét. A teljes beszélgetés újranézhető az Almárium Médikalikk-oldalán, ahol 60 napig elérhetők a korábbi adások is.

Almárium – szakértő- és sztárvendégekkel, minden hétköznap 13:30-tól, folytatás 15:00-kor és 16:50-kor a Dunán!

dunamsz.hu

hirdetés
Previous articleKeszegh Béla: „Senkit sem akarunk kiszorítani az önkormányzati munkából“
Next articleVálasztás2022: Sikeresnek tartja választási szereplését a Szövetség