HAZA BELFÖLD Az ukrajnai háborúról és az energiaválságról tárgyaltak a visegrádi államfők

Az ukrajnai háborúról és az energiaválságról tárgyaltak a visegrádi államfők

342
hirdetés

A visegrádi államfők egyhangúlag elítélték az Ukrajna elleni orosz agressziót. Az energiaválság is téma volt keddi találkozójukon. Nagyra értékelték, hogy nyílt és őszinte párbeszédet tudnak folytatni. Zuzana Čaputová köztársasági elnök, Miloš Zeman cseh, Andrzej Duda lengyel és Novák Katalin magyar államfő a pozsonyi Prímási palotában tartott közös sajtótájékoztatót. A találkozóra a szlovák V4-elnökség keretében került sor.

FOTO: MTI/Bruzák Noémi

Čaputová gyengeségnek és cinizmusnak nevezte a civilek elleni támadásokat. Novák Katalinnal együtt azt hangsúlyozta, hogy igazságos békére van szükség. „Ehhez elég, hogy az orosz katonák elhagyják Ukrajnát, és hogy Oroszország tartsa tiszteletben egy szuverén állam nemzetközileg elismert határait” – szögezte le a szlovák államfő. Zeman a nukleáris fenyegetésre figyelmeztetett.
Čaputová az összes államfő nevében kijelentette, támogatják az Oroszország elleni szankciókat. Az emelkedő energiaárak kapcsán úgy fogalmazott, európai megoldásokra van szükségesség, és hozzátette Szlovákia célja az uniós gázárplafon bevezetése.
Andrzej Duda szerint a háborús bűnösöket kötelezően felelősségre kell vonni. Hozzátette, meggyőződése, hogy Ukrajna képes kiűzni a megszállókat és visszaszerezni az ellenőrzést az összes elfoglalt területe felett, beleértve azokat is, amelyeket 2014-ben vesztett el. Az energiabiztonsággal kapcsolatban hangsúlyozta, hogy fontos a gázvezetékek összekapcsolása. „Tudunk segíteni egymásnak” – szögezte le. Nemcsak a V4-országok, hanem a tágabb régió összeköttetését is meg kell oldani – mondta.
Miloš Zeman úgy fogalmazott, baráti beszélgetések során különböző nézetek fogalmazódtak meg az energiaválsággal kapcsolatban. Rámutatott az úgynevezett Green Deal európai energiaárakra gyakorolt hatására. Véleménye szerint a megújuló energiaforrásokat hagyományos forrásokkal, köztük atomenergiával kell kiegészíteni. Rámutatott, hogy a környezetvédelem tiszteletben tartása mellett mindenekelőtt az emberiség érdekeit kell szem előtt tartani.
Duda szerint valószínűleg már a jövő héten sor kerülhet az Észak-atlanti Tanács rendkívüli, elnöki szintű ülésére. Ezt Jens Stoltenberg NATO-főtitkárral folytatott megbeszélése után mondta, akinek Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kérését tolmácsolta.
Az államfők nem tartják problémának, hogy Szlovákiával, Csehországgal és Lengyelországgal ellentétben Magyarország nem nyújt katonai segítséget Ukrajnának. Čaputová közölte, tiszteletben tartják a különféle álláspontokat. Duda megjegyezte, mindenki úgy segít, ahogy tud. „Ami közös bennünk, az az, hogy minden ország azonnal és önzetlenül az ukrán menekültek segítségére sietett” – mutatott rá Zeman. Novák Katalin kijelentette, az alapvető álláspontok azonosak, az pedig természetes, hogy néhány kérdésben véleménykülönbségek vannak.
A magyar államfő a dél felől érkező illegális bevándorlókkal kapcsolatos állandó fenyegetettségre hívta fel a figyelmet, és a közös álláspont fontosságát hangsúlyozta.
Miloš Zeman cseh elnök ebben a minőségében utolsó alkalommal vett részt a V4-es országok államfőinek ülésén. Hangsúlyozta, hogy hasznosnak tartja a visegrádi együttműködést, és reményét fejezte ki, hogy a közeljövőben Szlovénia is csatlakozik.
Čaputová nagyra értékelte a kölcsönös párbeszédet, és hozzátette, úgy látja, vannak közös értékek.

TASR

hirdetés
Previous articleNyolc témakörös programját mutatta be a Szövetség Komáromban
Next articleKorpás Éva koncerttel zárja a kampányt a Szövetség Gútán