HAZA BELFÖLD Az SNS pártfegyelmit indít Slota ellen

Az SNS pártfegyelmit indít Slota ellen

965
hirdetés

slota-jan04_200_200A Szlovák Nemzeti Párt elnöksége jóváhagyta, hogy a párt volt elnöke, Ján Slota ellen fegyelmi eljárás induljon a pártvagyon hűtlen kezelésének gyanúja, s ennek következtében a „párt létének veszélyeztetése” miatt.

„Megerősítem a hírt, a fegyelmi eljárás folyamatban van, és úgy gondolom, hogy egy 142 éves pártnak nagyobb vagyonnal kellene rendelkeznie, mint két számítógép és két autó” – jelentette ki az SNS jelenlegi elnöke, Andrej Danko.

A „pártbíróság” eredménye az alapszabály szerint megróvás, a tisztségétől való megfosztás de akár a pártból való kizárás lehet. „Az elnökségből 15-en szavaztak a fegyelmi mellett, egy szavazat ellenében” – tette hozzá a hírközlő forrás.

Az SNS elnöksége már a 2013. január 10-ei elnökségi ülés jegyzőkönyvi határozatában tudomásul vette „az SNS súlyos gazdasági helyzetéről és a Privát Bankkal szembeni hiteléről szóló jelentést”, amelyet a jegyzőkönyv szerint a párt tiszteletbeli elnökének, Ján Slotának kell rendeznie. A jegyzőkönyv részét képezi az információ is, hogy a párt jelenlegi elnöke, Andrej Danko 31 ezer eurót kölcsönzött a pártnak, ezt a hírt azonban Andrej Danko nem volt hajlandó megerősíteni. „Ez az információ a párt bizalmas belső ügye, és nem akarok erről addig a nyilvánosság előtt beszélni, amíg házon belül el nem rendezzük az ügyet” – jelentette ki a párt elnöke.

TASR nyomán dé Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleA U.S. Steel tulajdonában marad a kassai acélmű
Next articleSZAKMAI, MÓDSZERTANI NAP A KOMÁROMI EÖTVÖS UTCAI ALAPISKOLÁBAN