HAZA BELFÖLD Az MKP autonómiatervezete iránt érdeklődött a szlovák főügyészség

Az MKP autonómiatervezete iránt érdeklődött a szlovák főügyészség

752
hirdetés

A Ján Slota által vezetett Keresztény Szlovák Nemzeti Párt (KSNS) beadványa alapján levélben kért információkat a szlovák főügyészség a Magyar Közösség Pártjától (MKP) a felvidéki párt által készített autonómiatervezetről – tájékoztatta az MTI-t Berényi József, az MKP elnöke szombaton.

    A KSNS – amely június elején választotta elnökévé Ján Slotát, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) magyarellenes kirohanásairól ismert volt elnökét – június 5-én levélben kezdeményezte a szlovák főügyészségnél az MKP feloszlatását. A beadványban arra hivatkoztak, hogy tudomásuk szerint az MKP a „Szlovák Köztársaság egységét veszélyeztető” autonómiatervezetet készített elő. Kérdésesnek vélték azt is, hogy a felvidéki magyar párt elnökévé szlovák állampolgárt választottak-e, mint ahogy azt a vonatkozó szlovák jog feltételként előírja.
     A KSNS beadványát a szlovák főügyészség június 9-én vizsgálatra befogadta, majd levélben fordult az MKP-hoz a benne szereplő állítások tisztázását kérve. „Az ügyészség által küldött kérdésekre pénteken levélben válaszoltunk” – erősítette meg Berényi József szombaton.
    Az MTI rendelkezésére bocsátott válaszlevélben a felvidéki magyar párt rámutat: mivel nekik nem kézbesítették a KSNS beadványát, a tartalmával kapcsolatban nem tudnak állást foglalni. Leszögezik, hogy az MKP a hatályos szlovák törvényekkel összhangban és az alapszabályában foglalt – a szlovák belügyi tárca által is bejegyzett – elvek alapján tevékenykedik. Kifejtik, hogy az MKP keresztény hagyományú humanista párt, amely a demokrácia, a pluralizmus, az egyéni szabadságjogok, a magánvagyon sérthetetlensége, a jogállam, az egyéni és kollektív jogok, valamint az önkormányzatiság szubszidiaritásra és regionalizmusra építő elveit vallja.
    „Megerősítem, hogy a párt tevékenysége és programdokumentumai is a párt alapszabályában foglaltakból indulnak ki és nem lépnek túl azokon. Ugyanez vonatkozik arra a dokumentumra is, amelyre levelükben az +elkészült autonómiatervezet+ szókapcsolat alatt utalnak” – olvasható az MKP válaszlevelében. Berényi József pártelnök azt is leszögezi, hogy a jogszabállyal összhangban szlovák állampolgárként választották az MKP élére. Hozzáteszi: a kérdésekre adott válaszokból egyértelműen kitűnik, hogy az MKP a Szlovák Köztársaság jogrendje alapján tevékenykedik, nem veszélyezteti Szlovákia területi egységét, így a párt feloszlatását célzó indítvány indokolatlan.


MTI

hirdetés