HAZA BELFÖLD Az MKP a Híddal együtt valósítaná meg a magyar egységet, de várják...

Az MKP a Híddal együtt valósítaná meg a magyar egységet, de várják a párton kívülieket is a magyar listára

1073
hirdetés
Továbbra is az egységes magyar lista megteremtése az egyetlen megoldás, ennek alapja a Híddal való megegyezés – véli a Magyar Közösség Pártja, amely ugyanakkor nem zárja ki annak a lehetőségét sem, hogy civilek, párton kívüliek is csatlakozzanak az egységes magyar listához – közölte a párt mai, pozsonyi OT-ülése után.
 
A tanácskozás után kiadott nyilatkozatukban leszögezik: az MKP Országos Tanácsa továbbra is az egységes magyar választási lista megteremtését tartja az egyetlen, a közösség képviseletét biztosítani tudó megoldási javaslatnak. Mint írják, a párt már júniusban konkrét megoldási javaslattal élt, az ezt követő nyári tárgyalássorozatok azonban nem hozták meg a várt eredményt.
„140 nappal a választások és 50 nappal a jelöltlisták leadása előtt olyan lépéseket kezdeményezünk, melyek az egy magyar lista megteremtését célozzák meg” – olvasható a nyilatkozatban.
Hozzáteszik: Az MKP OT megbízta a párt Országos Elnökségét, hogy a magyar egység megteremtése érdekében egyeztessen a társadalmi szereplőkkel és október végéig konkrét megoldási javasoljon, mégpedig úgy, hogy a két meghatározó párt, az MKP és a Most-Híd megegyezése jelentse az alapot a magyar közösség összefogására.
 
A nyilatkozatban hangsúlyozták:
továbbra is minden, a közösség érdekében tettekben is tenni akaró személyt örömmel látnak tagjaik, támogatóik között és akár párton kívüliként az egy magyar listán indulók között.
 
Őry Péter, az OT elnöke a tanácskozást követő sajtótájékoztatón kiemelte, az MKP érdekelt abban, hogy megteremtse a magyar egységet. Mint elmondta: ha osztódik a szavazóbázis, fennáll a veszélye annak, hogy februárban nem lesz magyar képviselet. Menyhárt József, az MKP elnöke elmondta, a mai Országos Tanácson közel 90 százalékos részvételi aránnyal egy markáns döntést hoztak. Készen állnak arra, hogy megegyezzenek és egy közös magyar lista legyen.
 
Hangsúlyozta, a párt figyelembe vette a választói közösség igényét és a polgármesterek kérését, hogy egyesítsék erejüket. Menyhárt kiemelte azt is, hogy egy héten belül megtalálják annak a módját, hogy választási pártot tudjanak létrehozni. Ennek mikéntjét és útját további tárgyalássorozatok döntik el.
 
Az MKP prioritása egy választási párt, ezzel mentek nyáron a Hídhoz tárgyalni. Akkor a Híd ezt elutasította, de most ez újra terítékre került – magyarázta az MKP elnöke, hozzátéve: azt, hogy hogyan lehet majd ezt egy közös listává gyűrni, az a Híd felelőssége is lesz. „Az MKP ma bemutatta mind a 75 jelöltjét, mi tehát készen álunk a munkára. Az alelnökök bemutatták programjukat és azok téziseit – hangsúlyozta Menyhárt. Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke elmondta, a mai ülés egyértelműen arról árulkodik, hogy az MKP közösségben gondolkodik, és meghallgatja a közösséget. Bárdos megköszönte a polgármestereknek és mindenkinek az eddigi javaslatokat és ötleteket.
 
Elindulhatunk egy olyan úton, amely végre más lesz, és változtathat az eddigi narratíván – mondta Bárdos. Hozzátette, ha sikerül kialakítani a listát, akkor ennél demokratikusabbat nem lehet elképzelni. Hiszen mindenki rajta szerepelhet, akinek fontos az egységes magyar képviselet, emellett ott lesznek a más nemzetiségűek is. Kiemelte azt is, hogy az MKP és a Híd figyelembe veszi a másik a véleményét, annak érdekében, hogy egyik párt se veszítse el arculatát. Fontos ötvözni a tapasztalatot a fiatalsággal, egy olyan listát és programot összeállítani, amely mögé oda tud állni a magyarság – mondta Bárdos.
 
ma7.sk
hirdetés
Previous articleTudatos fogyasztással a tisztább környezetért
Next articleKomáromi kommandós áll az EU, Svájc, Norvégia és Izland terrorelhárítóinak élén