HAZA KULTÚRA Az Éneklő Ifjúság kerületi fordulója Komáromban

Az Éneklő Ifjúság kerületi fordulója Komáromban

960
hirdetés

„Minden énekelt hang a mai iskolából  jóformán száműzött Múzsáknak készít szállást a gyermek lelkében.” Kodály Zoltán

Stirber-Lajos-226x300Az Éneklő Ifjúság (Mládež spieva) a szlovákiai gyermek-és ifjúsági kórusok országos seregszemléje – minősítő versenye. A verseny kiírója és fő szervezője – a Szlovák Köztársaság Kulturális és Iskolaügyi minisztériuma megbízásából – a Nemzeti Népművelési Centrum (Národné Osvetové Centrum) volt. Az idén a gyermekkarokon volt a sor. A főszervező – a nyitrai kerület kórusai számára – a kerületi forduló megrendezésével a Komáromi Regionális Népművelési Központot bízta meg, amely a Komáromi Városi Művelődési központtal (Vmk) karöltve 2013. május 10-én rendezte meg a seregszemlét a Tiszti pavilon dísztermében.

A kerületi fordulót járási fordulók előzték meg. A komáromi járási fordulót 2013. április 24-én tartották. A Katarína Čupková, Zsófia Nagyová, Szalai Szilvia összetételű bírálóbizottság – nemzetközileg elfogadott pontozási kritériumok alapján – ún. sávokba sorolta a kórusokat. Az I. kategória – az alapiskola alsó tagozatos kórusai – a következő minősítést érték el: a Pfeiferlik Annamária vezette, Komáromi Jókai Mór Alapiskola Kicsinyek Kórusa aranysáv – a zsűri dicséretével; az Orsovich Ivette vezette Schola Mariana a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont Kicsinyek Kórusa, aranysáv; a Szilárd Erika vezette Eötvös Utcai Alapiskola Kicsinyek Kórusa, bronzsáv. A II. kategória – az alapiskola felső tagozatos kórusai ilyen helyezést értek el: Schola Mariana a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont „nagyok kórusa” – karnagy Orsovich Ivette, aranysáv a zsűri dicséretével; a Jókai Mór Alapiskola Gyermekkara – karnagy Juhász Mónika, aranysáv; az Eötvös Utcai Alapiskola gyermekkara – karnagy Siposs Jenő és a Komenský Utcai Alapiskola Margarétky énekkara – karnagy Viera Harmatová, ezüstsáv. Már jónéhány éve a járási seregszemle kedves vendégszereplői a Hajós utcai (Napocska), és a Kapitány utcai (Csillagocska) szlovák nevelési nyelvű óvodák éneklő csoportja. A magyar nevelési nyelvű óvodáinkban is meg kellene szívlelni Kodály Zoltán tanítását: „Mindenkinek az a zene tetszik legjobban, amelyhez gyermekkorában szokott”, meg kellene szervezniük éneklő csoportjukat, élniük kellene a zenével nevelés ezen lehetőségével is. Az Éneklő Ifjúság kerületi fordulójába feljutott kórusok teljesítményének elbírálására a szervezők a: Doc. Mgr. Art Elena Sarayová, Mgr. Katarína Čupková, PaedDr. Martin Púchovich (mindhárman gyakorlati karnagyok) összetételű bírálóbizottságot kérték fel, amely a versenyen hallottak alapján eképpen minősítette az együtteseket: a párkányi Liszt Ferenc Művészeti Alapiskola, Hanza Rolanda vezette, PRIMULA gyermekkara, zongorakíséret: Eva Cucorová – aranysáv a zsűri dicséretével és továbbjutó az országos fordulóba; a nyitrai Jozef Rasinský Művészeti Alapiskola, Mária Mišunová vezette DÚHA gyermekkara, zongorakíséret Zuzana Babuljaková – aranysáv és továbbjutó az országos fordulóba; a komáromi Marianum Egyházi Iskolaközpont, Orsovich Ivette vezette Schola Mariana gyermekkara, zongorakíséret Cintula Katalin – aranysáv, lehetséges továbbjutó az országos fordulóba; ezüstsávosok: az érsekújvári Anton Bernolák Egyházi Alapiskola gyermekkara – karnagy Andrea Urbanová, zongorakíséret Adriana Šajtošová; a komáromi Jókai Mór Alapiskola Kicsinyek Kórusa – karnagy Pfeiferlik Annamária, zongorakíséret Bakos Márta; a mocsonoki művészeti alapiskola gyermekkara, karnagy Mária Mišúnová – zongorakíséret Zuzana Babuljaková. Felmerül a kérdés: Vajon mennyire etikus az alapiskolás kórusokat egy kategóriában versenyeztetni a művészeti alapiskolás kórusokkal, ugyanis: azok tagjai általában individuális énekoktatásban részesülnek.

Felettébb megtisztelő, hogy az Éneklő Ifjúság kerületi fordulóját már 5. éve Komáromban rendezik meg, de nem véletlenül! Hiszen Komárom azon ritka szlovákiai városok egyike, ahol a kóruséneklésnek gazdag múltja, hagyománya van. Visszapillantás néhány a „mérföldkövek közül“: az Országos Magyar Dalegylet már 1933-ban Komáromot bízta meg a II. Országos Dalosünnep megrendezésével, ezen a rendezvényen 800 dalos énekelt; az 1940-es években a bencés gimnáziumban 120 tagú vegyes kar működött Sümegh Lothár vezetésével; a II. világháború után, az 50-es években a Csemadok berkeiben éled újra a kórusének, Schmidt Viktor vezetésével. A 60-as évek elején a Jókai Mór Alapiskola elődjében, a II. lakótelepi Alapiskolában az iskola matematika–fizika szakos pedagógusa, Pálinkás Zsuzsa alapít gyermekkart; amelynek a „mintájára” megalakulnak a többi iskola gyermekkarai is. A szlovák iskolákat hosszú ideig a Kornélia Milecová vezette Námorníček gyermekkar reprezentálta.

Több mint negyedszázada a kórusok komáromi járási versenyét a népművelési intézet, a városi művelődési központtal karöltve évente megszervezi. Hogy Komáromban „hagyomány“ teremtődött, az a mindenkori kórusok vezetői mellett nagyban köszönhető Viera Vlčkovának, a Regionális Népművelési Intézet igazgatónőjének és Varga Annának, a Vmk igazgatónőjének az „ügyhöz” való korrekt hozzáállásának. A most is gondosan szervezett kerületi seregszemle résztvevőit Weszelovszky Gábor mérnök, a Komáromi Városi Hivatal Iskolaügyi és Kulturális Szakosztályának vezetője üdvözölte. A Tiszti pavilon dísztermében tartott színvonalas rendezvényt jelenlétükkel megtisztelték: a Nyitrai Kerületi Népművelési Központ igazgatónője: Mgr. Daniela Gundová; a Nagytapolcsányi Művelődési központ igazgatója Július Krajčik; az Érsekújvári Regionális Művelődési Központ igazgatónője PhDr. Marta Šimo-Svrčeková.

Komáromnak – a kórusmuzsika komáromi művelőinek, s a kórusoknak fórumot biztosító szervezőknek – csak gratulálni lehet. A május 30-án és 31-én Érsekújvárban zajló XV. Csengő Énekszó, a szlovákiai magyar gyermek- és ifjúsági országos seregszemle – minősítő versenyébe benevezett iskoláink – az Eötvös Utcai, a Jókai Mór Alapiskola, a Marianum Egyházi Iskolaközpont – kórusainak ezúton is sikeres felkészülést és szereplést kívánunk. Kívánjuk: a „nemesebb zenébe” vetett hitükben nyerjenek erősítést tanítómesterünk Kodály Zoltán alábbi „üzenetéből”: „Az ének ma: Hamupipőke az iskola tárgyai közt. Pedig hiába, őérte jön el a királyfi, csak az ő lábára illik a cipő.”

Stirber Lajos

dunataj.sk

hirdetés
Previous articleGyakorlaton a tűzoltók
Next articleEurovíziós Dalfesztivál – Dán győzelem, ByeAlex 10. lett