HAZA GAZDASÁG Az árplafonnak megfelelő előlegszámlákat kapnak a kis cégek

Az árplafonnak megfelelő előlegszámlákat kapnak a kis cégek

140
hirdetés

A kormány által jóváhagyott árplafonnak megfelelő energiaszámlákat küldenek a szolgáltatók a kis cégeknek. Az éves limit 30 megawattóra (MWh) a villanyáramnál, 100 MWh a gáznál. Az árplafon és a szabályozott ár közti különbséget 100%-ban megtéríti az állam a kis cégeknek – jelentette ki a kormány hétfői rendkívüli ülését követően Eduard Heger (OĽANO) megbízott kormányfő.
„A mai kormányülésen jóváhagytuk azt a rendeletet, mely szerint az árplafonnak megfelelő előlegszámlákat kapnak a kis cégek 30 megawattóráig (MWh) a villanyáramnál, 100 MWh-ig a gáznál. További változás az esetükben, hogy az árkülönbséget nem 80, hanem 100%-ig állja az állam” – magyarázta Heger.


Az a 20% náluk jóval magasabb, mint a többi vállalkozónál, akik jelenleg a piacról vásárolnak áramot, mivel az most jóval olcsóbb, mint a szabályozott ár. A kisvállalkozók 199 eurót fizetnek a villanyáramért, 99 eurót a gázért – folytatta a kormányfő.
Leszögezte, hogy azoknak a vállalkozóknak, akik rendkívül magas előlegszámlákat kaptak, a megegyezés alapján új számlákat küldenek a szolgáltatók.
„A vállalkozóknak csak egy kis része kapta meg az előlegszámlákat, több szolgáltató felfüggesztette azok kiküldését a gazdasági minisztérium tavaly év végi kérése alapján. Ezek a nagy szolgáltatók, például az SPP, a ZSE, a VSE. Ezek csak a számlaszétírást küldték ki, nem magát a hivatalos számlát” – tette hozzá Karol Hirman gazdasági miniszter.
Elmondása szerint az előlegszámlák döntő részét csak februárban kell befizetni. „Ezeknek a vállalkozóknak még nem kellett befizetniük az előlegszámlákat. A decemberit viszont ki kell fizetniük” – figyelmeztetett Hirman, hozzátéve, hogy figyeljék a szolgáltató útmutatásait.
„A nem szabályozott árakat fizető, gazdasági tevékenységet folytató felhasználók számára folytatódik a decemberben megvalósított támogatási rendszer. Nem kompenzálhatunk előre olyasmit, amiért még nem volt kiállítva számla vagy nem volt kifizetve. Egy-egy szubjektum számára 200 ezer euróra emeltük a kompenzálást, tehát 600 ezerre az első negyedévre” – közölte Hirman.

TASR

FOTÓ: facebook

hirdetés
Previous articleMikrofonvégen a február 2-án Komáromban vendégszereplő Lajos András színművész
Next articleOrosz delegációt hívtak meg a poltári ünnepségre, a védelmi tárca elhatárolódott