HAZA KULTÚRA Az aranyember: a Magyarock Dalszínház musicaljét augusztus 31-én a Komáromi Jókai Színházban...

Az aranyember: a Magyarock Dalszínház musicaljét augusztus 31-én a Komáromi Jókai Színházban élvezhetjük

693
hirdetés

A dél-komáromi Magyarock Dalszínház augusztus 31-én 19 órától a Komáromi Jókai Színházban mutatja be Az aranyember című musicalt, amelyet a Másik Lehel-Vizeli Csaba szerzőpáros a közkedvelt a Jókai-regény alapján készített. A szövegkönyvet és a dalszövegeket író Vizeli Csabával, aki részt vett a KJSZ évadnyitó társulati ülésén, a közelgő díszelőadás kulisszatitkairól beszélgettünk.

Gál Tamás, a KJSZ igazgatója Vizeli Csabával

„Az én kezdeményezésem nyomán alakult a Magyarock Dalszínház, amely az idén 20 éves. Az alapelképzelésem a magyar zenés színház legnépszerűbb, irodalmunkhoz és történelmünkhöz kötődő produkcióinak a színpadra állítása volt. Majd a színházunk 5. születésnapján, 2007-ben Másik Lehel zeneszerzővel együtt elhatároztuk, hogy saját darabot is alkotunk.

„Egyik ifjúkori kedvencem Jókai Mór legolvasottabb és „legkomáromibb“ regénye, Az aranyember, amely alapján megírtuk annak musicalváltozatát: én a szövegkönyvet és a dalszövegeket, Lehel pedig a darab zenéjét“

– mondta el portálunknak Vizeli Csaba.

Hozzátette: ez az első közös szerzeményük tizenöt év alatt több felújításon esett át, s a pandémia idején készítettek egy szinte teljesen új változatot, a címszerepben Csengeri Attila (Tímár Mihály) budapesti színművésszel. A további szerepekben Kuczmann Ágnest (Tímea), Varga Vivient (Noémi), Nagy Anikót (Teréza), Varga Miklóst (Ali Csorbadzsi, Miniszter), Egyházi Gézát (Brazovics Athanáz kereskedő)… láthatja – hallhatja a közönség.

„A LED-falakra épülő díszlet lehetőséget ad arra, hogy a néző többek között az eredeti műből is láthasson ismerős helyszíneket. Azoknak is köszönhetően szinte a filmben érezheti magát a néző. Továbbá kiemelném Kemenes Fanni korhű jelmezit és Bakó Gábor nagyszerű koreográfiáját is.”– tudtuk meg a további részleteket.
A produkció egyik részlete 1.

Bár az eltelt két évtized során több produkciójukat már a Duna bal partján is nagy sikerrel mutatták be, Az aranyember musicalváltozatával eddig Észak-Komáromba nem ruccantak át. Megjegyezendő, hogy a Komáromi Jókai Színház (KJSZ) társulata az eredeti darabot korábban már bemutatta, s abban emlékezetes alakítást nyújtott a felvidéki származású, Budapesten páratlan karriert beutott, majd időközben fiatalon elhunyt Kaszás Attila színművész. Ez idő tájt pedig sokan érdeklődve várják a dél-komáromi és budapesti szereplők részvételével készített musicalváltozatot.

Az aranyembert egy hét múlva azért is szívesen hozzuk át Észak-Komáromba, mert azt eddig ideát még sosem játszottuk.

Az itteni bemutató apropóját adja a hármas jubileum is: az észak-komáromi színtársulat idén ünnepli megalakulásának 70. évfordulóját, a dalszínházunk 20, az első közös darabunk pedig 15 éves. Végre teljesülhet tehát a régi nagy álmunk, hogy a KJSZ székhelyén is felléphetünk” – fejtette ki a továbbiakban Csaba.

Azt is elátulta, hogy a Jókai-adaptációk végigkísérték az életét: „2016-ban nálunk, a Monostori Erődben mutattuk be A kőszívű ember fiait, amit azóta is folyamatosan játsszunk, majd a békéscsabai Jókai Színházzal közösen adtuk elő a Szeretve mind a vérpadig című produkciót, az idei, teljesen új Jókai-adaptációnk pedig A nagyenyedi két fűzfa lesz. Az alkotótársaimmal együtt feladatunknak tekintjük egyes Jókai-művek modern formában történő bemutatását, hogy korszerűsítve meg tudják szólítani a mai fiatalokat“.

Az egy hét múlva, augusztus 31-én 19 órától látható díszelőadásukat több korosztály képviselőinek előszeretettel ajánlotta: „ A közönségnek igazi romantikus musicalt kínálunk két felvonásban. Belépőjegyek a KJSZ jegypénztárában kaphatók. Jöjjenek el minél többen, hogy együtt ünnepelhessünk, hiszen összetartozunk!“.
A produkció egyik részlete 2.

Végül kifejezte reményét, hogy a későbbiekben folytatódhat az együttműködésük a KJSZ-szel, ami elsősorban további csereelőadásokban nyilvánulhatna meg.

Gál Tamással, a KJSZ igazgatójával már többször beszélgettünk arról, hogy a történelem viharai során kettészelt két városrésznek, illetve a két színtársulatnak folyamatosan együtt kellene működnie.

Ez ügyben az első lépést már megtettük: az itteni nyár végi fellépésünk után, szeptember 3-án 19,30 órától a KJSZ társulata a Monostori Erődben mutatja be Mikszáth Kálmán-Lakatos Róbert-Laboda Róbert A beszélő köntös című előadását, melyet Gál Tamás rendezett és Varga Emese alkalmazott színpadra. Aztán majd együtt kitaláljuk, hogy a jövőben miként lehetne még szorosabbra fűzni az együttműködésünket” – zárta tájékoztatását Vizeli Csaba.

A produkció egyik részlete 3.

Nagy-Miskó Ildikó, muzsa.sk

képek: Nagy Miskó Ildikó és Magyarock Dalszínház

hirdetés
Previous articleKomáromban a napokban indult az utcák felújítása, néhány esetben kiépítése
Next articleAbszolút esélyesként várják a komáromi lányok a bajnoki nyitányt