HAZA Egyéb Az államfőjelöltek a szakemberek szemével

Az államfőjelöltek a szakemberek szemével

687
hirdetés

40823 Bár csak egyetlen köztársasági-elnöki szék van, már most, nem egészen egy évvel az államfőválasztások előtt, öt komoly jelentkező is pályázik rá.  Arra, hogy miben van a köztársasági-elnök jelöltek ereje, illetőleg hol szorít a cipő egyikük-másikuk esetében a Polis Ügynökség politikai elemzője, Ján Baránek és Eduard Chmelár politológus keresik a választ.

Andrej Kiska
Ján Baránek szerint Kiska erős oldala az lehet, hogy nincs olyan jellegű politikai múltja, amely esetleg kompromittálhatná. Másképpen mondva, semmilyen politikai botránnyal sincs összefüggésben a neve. A gyenge oldala viszont az a tény, hogy olyan lízingtársaságoknak a társtulajdonosa, mint a Triangel vagy a Quatro. De az is kockázatot jelenthet, hogy a Jó Angyal társalapítójaként esetleg olyan szemrehányásokkal szembesülhet, hogy ekképpen igyekszik a karitatív tevékenységet az ismertsége növelésére kihasználni. Baránek személy szerint az ilyen karitatív tevékenységgel összefüggésben lévő embernek nem igazán ajánlaná a köztársasági elnöki jelöltséget.
Chmelár szerint Kiska még mindig nem értette meg, miről szól ez az egész. Például, amikor azt mondta, hogy megválasztása esetén először is megkérdezné a rákos beteg gyerekeket, hogyan javíthatna a helyzetükön. Ez már szinte az érzelmekkel való bestiális visszaélés. És amikor azt állítja, hogy a köztársasági elnöki hivatalban meg akarja oldani a munkanélküliséget, akkor előbb el kellene olvasnia az alkotmányt, hogy tisztában legyen azzal, mi is a köztársasági elnök feladata.

Radoslav Procházka
Baránek szerint Procházka új a politikában, ismeretlen arc. Csupán rövid parlamenti múlt van mögötte, bár nem rossz. Jól kommunikál, ami a parlamenti jelenlétével együtt Kiskával szemben előnyt jelent, mivel így a sajtóban nagyobb teret kap. A legfőbb hátránya azonban az életkora. A választók talán mégis csak politikai és szakmai tapasztalatokkal rendelkező államfőt szeretnének. Ez azonban nem elvi kifogás, hiszen nem tehet arról, hogy hány éves. A jelöltsége Baránek szerint inkább azonban a politikai karrierjét indíthatja el.
Chmelár úgy véli, hogy Procházka véleményei az elnöki hivatal működésére nagyon érdekesek és korszerűek. Államfővé való megválasztása ezért bizonyosfajta felfrissülést jelentene. Hátránya viszont, hogy nem rendelkezik kellő tapasztalattal az ezeken a vizeken való evezéshez. Persze, mindazok mellett, amit eddig átéltünk, nem is biztos, hogy ez olyan nagy hátrány – vélekedik a politológus.

Ján Čarnogurský
Baránek szerint Čarnogurský nagyon olvasható. Aki őt választja, pontosan tudja, miért teszi. Tudjuk, hogy oroszbarát, tudjuk, hogy euroszkeptikus és NATO-tagságellenes. Ez nehezen változtatható meg. A maga módján egy szlovák Klaus, csak a katolikus spektrumban. Az is pozitívan értékelhető, hogy becsületes ember, bár a választók egy része biztosan előveszi majd, hogy megszüntette a mezőgazdasági szövetkezeteket meg hasonló ügyeket. A választópolgárok egy részének a róla való vélekedése meg a mezőgazdasági szövetkezetekkel összefüggésben született legendák azonban egyben a hátrányát is jelentik. Sőt, Čarnogurský világlátása Szlovákiában furcsa módon nem uralkodó, annak ellenére, hogy Szlovákia keresztény és egészében véve konzervatív országnak vallja magát. A szlovák választópolgár nem valószínű, hogy megértené az Oroszország felé hajlását sem.
Eduard Chmelár szerint Čarnogurský olyan ember, akiről azt mondják, hogy elnöki formátumú. Az államférfi típusa, aki teljességében képes az ország sorsáról gondolkodni. Más dolog, a konkrét politikai véleménye. A politológus szerint a választások során Čarnogurský aránylag magas kora is közrejátszhat, ami azonban egyéni kérdés.

Peter Osuský
Baránek szerint Peter Osuský olyan jelölt, aki inkább a liberálisabb beállítottságú jobboldalú választónak felel meg. Ez azonban részben Kiskára vagy Procházkára is áll, bár az utóbbi a KDH-ból ment el. Osuskýnak olvasható a múltja, mi több, jól kommunikál és érvel, így „el tudja adni” a gondolatait. A gyenge oldala, hogy egy marginális pártból, az OKS-ből jött, bár ennek a pártnak is megvan a politikai történelme. De ezáltal őt magát is, már előre marginalizálhatják a választók, olyan értelemben, hogy azt mondják, „neki úgy sincs esélye”. Bizonyos mértékig ezt támasztják alá a felmérések is, s ez olyan dolog, amit nehezen lehet legyőzni.
Chmelár szerint bár Osuský érdekes ember, de még az őrült elme sem nevezheti liberálisnak. Peter Osuský a jó öreg becsületes konzervatív.

Pavol Hrušovský
Hrušovský megmutatta, hogy képes méltóságteljesen irányítani és konfliktusokat megoldani – vélekedik Baránek. Ez akkor is megmutatkozott, amikor Richard Sulík után a parlament elnöke lett, vagy amikor már Iveta Radičová kormányfő sem volt képes az orvos sztrájkot kezelni, és a tárgyalásokat éppen ő fejezte be helyette. Ez hatalmas előny, amire egy államfőnek szüksége van. Neki sincs olyan múltja, amiért szégyenkeznie kellene. A hátránya lehet viszont, hogy bizonyos értelemben kikopottnak vagy felcímkézettnek tűnhet – mondja. Ezek a címkék ugyanolyanok lehetnek, mint Čarnogurský esetében, például hogy fundamentalista stb. Ami tulajdonképpen nem igaz, de a közvélemény már csak így működik. Ezektől a címkéktől Hrušovský azonban hamarabb képes megszabadulni, mint Čarnogurský.
Eduard Chmelár szerint Hrušovský nem kifejezett köztársaságielnök-jelölt. Az egyetlen előnye, hogy képes kiegyensúlyozottnak tűnni, de csak egy kiélezettebb profil nélküli jelölt. Még a saját választópolgárainál sincs esélye, nem hogy meg tudná szólítani a szélesebb rétegeket. Pavol Hrušovskýnak egyetlen államférfiúi beszéde volt a Szlovák Köztársaság 10 évfordulója alkalmából. Azt is paradox módon többek közt Čarnogurský írta neki.

Összegzésként
Baránek szerint mindegyik jelöltből hiányzik a Mečiar- vagy Fico-típusú karizma. A legkarizmatikusabb közülük Čarnogurský és bizonyos mértékig Hrušovský.
Chmelár úgy véli, a jelenlegi köztársaságielnök-jelöltek közül csak kettő érti igazán az államfő szerepét. Ezek Ján Čarnogurský és Radoslav Procházka. Mindkettőnek más a választói bázisa és a személyes története is.

Aktualne.sk nyomán, dé, Felvidék.ma

hirdetés
Previous articleA gyerekek játszottak…(a gabona meg égett)
Next articleBővült az európai turizmus az első félévben (Szlovákiában jelentősen)