Kezdőlap HÍR-MIX Az államalapítóra emlékezünk

Az államalapítóra emlékezünk

213
MEGOSZTÁS

KOMÁROM – Augusztus 20-án (17 órától) Potápi Árpád János, a magyar kormány nemzetpolitikáért felelős államtitkárának ünnepi ónoklata lesz a Szent István szobornál, majd a kultúrműsor után és az új kenyér megszentelését követően, 18 órától a Szent András bazilikában ünnepi szentmise, 19 órától pedig a református templomban istentiszteletet tartanak.
GÚTA – Augusztus 20-án, 18.30-kor a Szent Rozália emlékparkban Horváth Árpád polgármester és dr. Viola Miklós a MKP városi szervezetének elnöke osztja meg ünnepi gondolatait, majd Simon Ilona lelkész áldja meg a résztvevőket. A verses-énekes kultúrműsort a Duna Menti Rockszínház biztosítja.
NASZVAD – A Szent József nevét viselő római  katolikus templomban augusztus 20-án,18 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyet Heriban László plébános celebrál. Ezt követően a felújított városi kultúrház udvarán a Csemadok városi szervezete tart megemlékezést.
ÓGYALLA – Augusztus 22-én tartják a Szent István-napi és az új kenyér ünnepét a Csemadok, a Nyitra megyei önkormányzat és a városi képviselőtestület szervezésében. Délben kezdődik a hagyományos főzőverseny, majd 16.30-tól Bernáth Tamás műsora. 17 órától kerül sor a kenyéráldásra, majd 17.30-tól Hajtman Zsófia énekel, akit a Bellő zenekar és néptáncegyüttes műsora követ. Este fél hétkor kezdődik az utcabál a Simple zenekarral. Napközben íjászat, fajátékok és kirakodóvásár várja a látogatókat.

 

DUNATÁJ HETILAP 34/2020

hirdetés