HAZA KULTÚRA ARANYKERT – ZLATÁ ZÁHRADA – GOLDEN GARDEN

ARANYKERT – ZLATÁ ZÁHRADA – GOLDEN GARDEN

949
hirdetés

ARANYKERT

A fenti címmel jelent meg a dunaszerdahelyi Vámbéry Polgári Társulás kiadásában és a Lilium Aurum Kft. gondozásában a tehetséges fiatal fotós, Fodor Péter háromnyelvű fotóalbuma, amely mind a négy évszakban remekbe készült felvételeken mutatja be mindazt a természeti szépséget, s azon belül is elsősorban a madár- és növényvilág megannyi csodáját, amelyeket szűkebb pátriánk, Csallóköz kínál mindazoknak, akik túlságosan átalakított világunkban sem szakadtak el a természettől. A csodálatos felvételek, amelyek betekintést nyújtanak a természet számunkra többnyire rejtett intimitásaiba, önmagukért beszélnek, a könyvet lapozgatva oldalanként belefeledkezhetünk a romjaiban is bámulatos csallóközi természet ezernyi arculatába. S miután beleolvasunk az oldalankénti kísérő szövegbe, rögvest meggyőződhetünk arról is, hogy a szerző nemcsak nyitott szemmel járó, a természetfotózás csínját-bínját tökéletesen ismerő fotográfus, hanem a tollát és gondolatait vezérlő jó lélek lakozik benne, aki irodalmi szinten képes megfogalmazni mindazt a látványt és tapasztalatot, amelyben könyve elkészítésekor része volt. S mindezt szinte tálcán nyújtja felénk, ezt és így láttam, tapasztaltam, most megosztom veletek. Ajándék tehát ez a könyv a szó szoros és átvitt értelmében, amely tartós örömöt és a természet csodái feletti eltűnődés lehetőségét kínálja mindazoknak a huszonegyedik századbeli olvasóknak, akik túlmodernizált világunkban még igénylik az Isten adta természet megfáradt lelkeket gyógyító világát.

(németh)

DUNATÁJ HETILAP 41/2015

hirdetés