HAZA DUNATÁJ Amikor a kapzsiság felelőtlenséggel társul

Amikor a kapzsiság felelőtlenséggel társul

1139
hirdetés

KIRÁNDULJ, PIHENJ, VAGY IDEGESKEDJ?

Obrázok1Párommal szeretjük a tengeri utakat. Nem a luxushajók csillogása kápráztat el bennünket, hanem az a nem mindennapi lehetőség, hogy minden reggel új helyen ébredhetünk, új kultúrával ismerkedhetünk meg. Egy-egy ilyen utunkon általában 6-8 új helyszínnel ismerkedhettünk meg, kaptunk ízelítőt a település leglényegesebb jellemzőiből.

Már ebben az évben is nagy örömmel vártuk a novemberi hajóutunkat, mert 11 nap alatt 7 szebbnél szebb szigeten, városban kötünk majd ki – hirdette az utazási irodánk. November 18-án az esti órákban Komáromból indultunk busszal, s másnap Genovában szálltunk hajóra. Illetve, csak szálltunk volna! Beszállásunk lehetetlen volt, mert kiderült, hogy erkélyes lakrészünk a 13. emeleten lett volna, ami a hajón nem is létezett, mivel csak 12 emeletes volt. Majd a hajókikötő huzatos várótermében kétórás várakozás után végül az idegenvezetőnk szám nélküli kártyával feljuttatott a hajóra. Szobánk persze nem volt, vigasztaltak, hogy a hallban levő fotelekben is el lehet tölteni egy éjszakát, aztán majd Marseilles-ben, ha szoba ürül, elfoglalhatjuk még májusban kifizetett erkélyes szobánkat. A csoportunk már boldogan vacsorázott, amikor az az ötletem támadt, hogy besorakozom a recepción álló tömegbe, s próbálom gyenge angol nyelvtudásommal megértetni magamat, hogy nincs szobánk. Egy végtelenül kedves hölgy megsajnált, s hívta „Alessandro” urat, a helyi színház igazgatóját, aki ideiglenesen a 9. emelet 55-ös Obrázok3kabinjában helyezett el bennünket, s megígérte, hogy másnap megkapjuk a szobánkat. A belső lakosztályt viszont inkább mondhattuk volna kamrának, mint szobának. Mikor belestem, rögtön felkeltette a figyelmemet hatalmas tükre, ami optikai csalódásként a kis egérlyuk felnagyítására szolgált. Azért egérlyuk, mert mikor két nagy bőröndünk bekerült, már nem tudtunk hova lépni. Fény- és levegőhiány, így jellemezhetném, aki klausztrofóbiás, az itt hal meg. A fehér ágyneműről tisztítottuk a törmeléket, a port. Egyikünk idegesebb volt, mint a másikunk. Reggelre a hidegtől remegve, a légkondicionálótól berekedve ébredtünk Marseilles-ben. Szerintem az ilyen „szobákat” nem is szabadna egészségügyi okokból kiadni. Inkább hagynák meg kamrának, rakodótérnek. De hát a kapzsiság nagy úr! Férjem hetekkel előtte kérte az idegenvezetőt, hogy látogassunk el If várába. Persze én maradtam, hogy az ígért szobát nehogy valaki más kapja meg helyettünk. Végül a férjem is lemaradt a várbörtön megtekintéséről. Fél négykor sok kellemetlenség után (még egyszer ki akarták velünk fizettetni az erkélyes szobák különbözetét) kaptuk meg szobánkat a 9. emeleten, amelyre „technikai okokból” várnunk kellett, mert a személyzet foglalta el egy éjszakára. Végre lefürödhettünk, kicsomagolhattunk, s élvezhettük éltető elemeinket: a levegőt, a fényt. Itt értesültem részletesebben Armonia luxushajónk „gondjairól”. Pár hónappal korábban a hajót kettévágták, a közepén kibővítették, de Obrázok2a munkálatokat nem fejezték be. Hiába volt Marseilles-ban pazar tűzijáték, ha nagy volt a fejetlenség a személyzet körében, menet közben is állandóan valamit befejeztek, javítottak a hajón. Hol a víz folyt, hol nem működött a tévé, a fedélzet bizonyos részeit burkolták, festették, nem volt szobatelefon… Próbaútra nem vitték, ehelyett az MSC kapzsiságának köszönhetően rögtön vízre bocsátották. Az ellátásra nem lehetett panaszunk. Huszonnégy órán keresztül volt étel, ital. A következő napot a tengeren töltöttük, beszélgettünk, fényképeztünk, videóztunk, s este a kapitány koktélpartiján, majd színházi előadáson vettünk részt, amelyet valamelyik bárban egy kis tánccal fejeztünk be. November 22-én a spanyol Cartagenában kötöttünk ki. Városnéző busszal tettünk egy kört a városban, majd idegenvezetőnkkel a szemerkélő időben megtekintettük a város nevezetességeit, többek között az egészen jó állapotban lévő ókori színházat. Másnap Gibraltáron állt meg hajónk. Kisbuszokkal felmentünk a hegyekbe, ahonnan kilátásunk nyílt Európára – Spanyolország, Afrikára – Marokkó, a Földközi-tengerre és az Atlanti- óceánra is. Nagyon kellemes napot töltöttünk itt. Voltunk a berber makákók (a cerkófmajomfajtákhoz tartoznak) között. Nagyon kedves állatok, huncutok, mert ellopják az ételedet, megnézik, mi van a táskádban, zsebedben, megveregetik a fejedet, válladra ülnek… Ezután egy hatalmas mészkőbarlangba vitt el az idegenvezetőnk, amelyet viaszfigurák díszítettek, s Nelson admirális korát elevenítették fel. A botanikuskert gyönyörű fáival, bokraival szintén felejthetetlen élményt nyújtott. A szabadprogram után sikerült egy MSC-s kisbuszt találni, amely a kikötőbe szállított minket. November 24-én a spanyol Cádizban, Nyugat- Európa legrégibb városában kötöttünk ki. A település megszámlálhatatlan műemlékkel, történelmi kinccsel dicsekedhet. Egyik legismertebb látnivalója a szemet gyönyörködtető fehér katedrális, amelynek belső részeit éppen tatarozták. Az óvárosban számos gyönyörű tér található, legszebb közülük a Plaza de Mina. Az erőd, a vár, a plaza, a városfal maradványai, a tornyok… mind szép látnivaló. Számomra mégis a legszebb, a legmegragadóbb a barokk templom volt. A következő napot az Atlantióceánon töltöttük beszélgetéssel, pihenéssel. Szépen sütött a nap, s a fedélzetről csodás volt a kilátás. Reggel a portugál fennhatóság alá tartozó Madeira Punchal kikötőjében állt meg velünk a hajó. Szlovák nyelvű idegenvezetőnk volt, aki sokat mesélt hosszú buszutunkon a szigetről. 1800 m magasra vitt fel bennünket a hegyekbe, a felhők fölé, a Piko de Ajeróra. Nagyon hideg volt, s a ködtől nem sokat láttunk. Majd Ramasában megmutatta azt a helyet, ahol az első focimeccs volt a szigeten. A napunkat többnyire a hegyek között töltöttük. Láttunk eukaliptuszfát, babérbokrot, mimózát, Kleopátra tűje virágot, tulipánfát, nyíló aloe verát, több színben pompázó hortenziákat… s természetesen a tűzvész komoly nyomait. Voltunk haltenyésztést,-vízesést, hullámtörést nézni, sajnos a szalmakunyhós házakat csak buszból tudtuk megtekinteni, mert ismét eleredt az eső, ami e napon gyakran kísérte utunkat. A fővárosban, Punchalban csak nagyon rövid időt töltöttünk, mert a közelgő szélvihar és a nagy eső miatt a kapitány úgy döntött, megváltoztatja a megadott útvonalat, kihagyjuk La Palmát, helyette Tenerifén töltünk két napot. A Kanári-szigeteken gyakori az ilyen nagy vihar. Ilyenkor a diákok nem mennek iskolába, a kisebb üzletek bezárnak, sokan nem mennek munkába, egyszóval megbénul az élet. Mindkét nap bájos, megnyerő magyar idegenvezetőnk, Nórika volt a sziget tiszteletbeli konzulja. Sokat buszoztunk a természetben, többek között voltunk a csodaszép Fekete Madonna-templomban (Candelaria), gyöngy- és ékszerkiállításon, gyönyörű volt a kilátás a Mirador de Garachicoról, futólag időztünk Puertoban, Santa Cruzon. A második napon a nagy vihar ellenére felvittek bennünket a hegyek közé, ahol szoborba öntött sárkánygyíkot láttunk, tevegelni lehetett, láttuk az egyedi sárkányfát, majd egy hangulatos, zenével, tánccal egybekötött ebéden voltunk. A nagy bevásárlóközpontban mindenki ajándékot vehetett szeretteinek. Aztán álltunk a tengerparton, figyeltük a 6 méter magas hullámokat, hallgattuk a 80 csomós sebességű szélvihart. Mikor késő délután visszaértünk a hajóra, felsóhajtottunk. Két utolsó napunkat ismét beárnyékolta a felelőtlenség, mert kitudódott, hogy egy nappal megrövidítették utunkat. Idegenvezetőnk segítségével ekkor már a hajó személyzete a negyedik hajókártyánkat állította ki. Ha nem veszem észre, s kiszállunk a hajóról, soha többé nem tudtunk volna visszatérni a holminkért. Végül november 29-én hosszú várakozás után Las Palmasban sikerült repülőre ülnünk, s Bécsből 30-án hajnalban hazaérkeznünk Komáromba.

Dr. Egriné dr. T. Szonja

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleKonferencia – az okos város projekt
Next articleÜdülési csekkek Szlovákiában is