HAZA BŰNÜGY Áldozataikat lelőtték, feldarabolták és elásták

Áldozataikat lelőtték, feldarabolták és elásták

9813
hirdetés

Rács mögött a kettős gyilkosság elkövetői

A komárnói rendőrkapitányság munkatársai megállapították, hogy egy 43 éves férfi és a vele együtt élő 29 éves barátnője 2016 tavaszán eltűnt. Az eltűnt nő hozzátartozóitól vett biológiai minták és a budapesti Marina lakóparki lakásban rögzített emberi vérszennyeződések összehasonlítása alapján sikerült azonosítani a nő nyomait, aki valószínűleg egy gyilkosság áldozata. A magyar nyomozók a nő autóját is megtalálták és lefoglalták. A felderítés érdekében a Szlovák Köztársaság és Magyarország legfőbb ügyészei által engedélyezett nemzetközi nyomozócsoport alakult. A szlovák felet a Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség, a komárnói bűnüldözési osztálya és a Szlovák Köztársaság Speciális Ügyészi Hivatala, Magyarországot a Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztálya és a Fővárosi Főügyészség képviselte.

A nyomozást 2018 januárjában kezdték meg a rendőrök, miután információkhoz jutottak arra vonatkozóan, hogy budapesti bérelt lakásában – vagyonának megszerzésérét – megöltek egy szlovák állampolgárt J. Istvánt, illetve a vele élő barátnőjét, majd a holttesteket feldarabolva Pilisszentivánon elásták. A magyar rendőrség életvédelmi osztályának nyomozói az üggyel összefüggésben gyanúsítottként hallgatták ki a más bűncselekmény miatt már letartóztatásban lévő 41 éves H. Zsoltot. A férfi vallomásában elmondta, hogy 2015-ben ismerkedett meg egy magyar ajkú szlovák állampolgárral. A nagymegyeri K. Norberttel három erőszakos
bűncselekményt követett el Szlovákiában. A gyanúsított azt vallotta, hogy 2016. február 11- én a Marina lakóparki lakásban K. Norbert egyedül követte el a kettős emberölést, ő csak a holttestek darabolásában és elásásában vett részt. Az áldozatuk egy többszörösen büntetett előéletű férfi volt, aki indokolatlan fegyverviselés, közokirat-hamisítás, emberrablás és zsarolás miatt volt ismert a hatóságok előtt. Adóügyi bűncselekmények, bűnszervezet megalakítása miatt pedig több eljárás is folyamatban volt ellene, s körözés alatt állt. A szlovák hatóságok azonosították a másik áldozatot is, a 29 éves, büntetlen előéletű P. Enikőt, aki a nyomozók szerint mindössze „rosszkor volt rossz helyen”. A budapesti XIII. kerületi Marina lakópark földszinti lakásában elvégzett helyszíni szemle alkalmával emberi eredetű vérszennyeződéseket is találtak, amelyekből a felállított genetikai profil útján sikerült azonosítani a 43 éves szlovák állampolgárt, aki hamis okmányokkal bérelte a lakást. Őt korábban Szlovákiában elkövetett erőszakos bűncselekmények miatt 8 éves letöltendő szabadságvesztésre ítélték. A Készenléti Rendőrség Kiemelt Ügyeket Felderítő Főosztály (KR KÜFFO) Életvédelmi Osztálya előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntett, megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást H. Zsolt 41 éves magyar, és K. Norbert 42 éves szlovák állampolgár ellen. A magyar rendőrök a szlovák társszervekkel és a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének segítségével 2020. július 24-én összehangolt akció keretében fogták el K. Norbertet, aki Esztergomban rejtőzködött. A férfit előre kitervelten, nyereségvágyból, több ember sérelmére elkövetett emberöléssel gyanúsítják. Társát, H. Zsoltot a rendőrök
bűnsegédi magatartással vádolják. A két férfit a Budapesti Fővárosi Főügyészség indítványára a bíróság letartóztatta. Amennyiben a vád megalapozottnak bizonyul, mindkettőjüket életfogytiglan tartó börtönbüntesre ítélheti a magyar bíróság.

 

DUNATÁJ HETILAP 34/2020

Kép: illusztráció, pixabay

hirdetés
Previous articleVolt oka elszaladni
Next articleMielőbb rendezzék a Komárom és Pozsony közötti személyvasúti forgalom bonyodalmait!