Kezdőlap RÉGIÓ Aláírták a végleges szerződést

Aláírták a végleges szerződést

41
MEGOSZTÁS

Ma délelőtt a komáromi Városházán aláírták a lengyel Alumetal járműipari beszállító társaság és Komárom Város Önkormányzata között létrejött végleges adásvételi szerződést, melynek értelmében a cég 10 milliárdos gyárépítésbe kezd városunkban. A felek tavaly októberben szignálták azt az előszerződést, melyben foglalt feltételek teljesültek. Ezért jöhetett létre a mai megállapodás. A 2012-ben 242 millió eurós árbevételt produkáló, Európában jelenleg az ötödik legnagyobb finomítónak számító járműipari vállalat hulladékfémből állít elő úgynevezett másodlagos alumíniumot az autóipar számára.

– Az önkormányzat a közelmúltban mintegy 40 hektárral bővítette ipari parkját, melynek nemrég fejeződött be a közművesítése. Úgy tűnik jó döntést hoztunk azzal, hogy az elmúlt évek gazdasági nehézségek ellenére is a park további fejlesztése mellett döntöttünk, hiszen mint az a mostani bejelentésből is kitűnik ezzel megnyitottuk a kaput a zöldmezős beruházások előtt. Épp ezért rendkívüli jelentőségű, hogy az Alumetal cégcsoport nálunk kezdi meg termelését, hiszen ez az első zöldmezős beruházásunk a városban 1998 óta – nyilatkozta dr. Molnár Attila polgármester.

Alumetal_alairas

A Komáromban tervezett üzem kapacitása évi 66 ezer tonna alumínium öntvény előállítását célozza meg. Foglalkoztatás tekintetében az előkészítő műveletek, az öntödei kemencék kiszolgálása, a raktári és anyagforgalom biztosítása, az irodai munkák megközelítőleg 150 munkatárs közreműködését igénylik. A munkavállalók felvételét elsősorban a komáromiak köréből kívánja megoldani a cég. Az Alumetal Csoport korábbi sikeres lengyelországi beruházásai – Gorzyce és Nowa Sól városokban – példája nyomán az Alumetal komáromi projektje hasonló módon járulhat hozzá városunk és környéke fejlődéséhez.

A fotón: Andrzej Stanislaw Slupski ügyvezető és dr. Molnár Attila polgármester

komarom.hu