Kezdőlap RÉGIÓ A zsidó kultúra napján

A zsidó kultúra napján

69
MEGOSZTÁS

Gazdag program várja az érdeklődőket

A Komáromi Zsidó Hitközség idén is csatlakozik a Zsidó Kultúra Európai Napja rendezvénysorozathoz. Szeptember 1-jén, vasárnap minden érdeklődőt tisztelettel várnak a Menház Zsidó Kulturális és Közösségi Központba. Hagyományaikhoz illően, idén is rendkívül gazdag programmal készültek.

A zsidó év utolsó hónapja elul, mely augusztus végén vette kezdetét, és ros hásánáig, azaz újévig tart. A ros hásáná és jom kipur – az engesztelés napja – közötti időszakban a zsidóság körében szokás számot vetni, a megtérésre és a bűnbocsánatra koncentrálni. Minderről Kardos Péter főrabbi tart előadást 13 órától. Fél órával később már Gottdank Tibor Lajtán innen és Lajtán túl című könyvének bemutatására kerül sor. Ugyancsak könyvbemutató lesz 14 óra 15 perctől, amikor Szunyogh Szabolcs Zsidó nők című új könyvének bemutatójára kerül sor. A hagyományokhoz hűen, 15 órakor a zsidó közösséget támogató tevékenységért adják át a Kehila – Közösségért díjakat, amelyeket a zsidó és nem zsidó származású egyének vehetnek át. A zsidó kultúra napja ezúttal is hangversennyel záródik. Fél négykor a Daniel Klezmer Band SZÓL A KAKAS MÁR című koncertjére kerül sor. Az együttest 2017 februárjában alapította Szurasenkó Dániel Miskolcon azzal a céllal, hogy népszerűsítse a klezmer zenét és a zsidó kultúrát. Észak-Magyarország egyetlen klezmer együttesének tagjai egytől egyig professzionális zenészek, akik egyedi módon prezentálják a zene sokszínűségét.

 

DUNATÁJ HETILAP 35/2019

hirdetés