HAZA DUNATÁJ A városi közbeszerzések végtelen története

A városi közbeszerzések végtelen története

1263
hirdetés

Régóta foglalkozunk a városi termálfürdőben működő(?) gáztalanító sorsával, de úgy látszik, hogy a történetnek nemhogy nincs vége, de egyre inkább bonyolódik. A múlt héten nyílt levélben közöltük a polgármesterrel és helyettesével, hogy a gázlecsapoló közbeszerzésével kapcsolatban milyen visszásságok jutottak a tudomásunkra.

Az időközben megtartott sajtótájékoztatón kihasználva az illetékesek jelenlétét, rákérdeztünk a jelenlegi helyzetre. A polgármester válasza alapján a gáz elvezetése a forrás vizéből megoldott, tehát nem veszélyezteti a lakosságot. Mint mondta, „technikailag bizonyos szempontból működik a kogenerációs egység, de az igazgató aggályai miatt írásos megerősítést kért. A továbbiakban megtudtuk, hogy annak ellenére, hogy június 30-án lejárt a határidő, nem vették át és nem fizették ki azt. A polgármester szerint – illetve, mivel az alpolgármester sem korrigálta az elhangzottakat, ebből adódóan szerinte is – minden rendben van, csak éppen a 260 ezer eurós berendezés „bizonyos szempontból” működik. A mi szempontunkból viszont egyáltalán nem működik, de ez lenne még a legkisebb gond, mivel itt nem holmi technikai problémát kell megoldani. Mint azt nyílt levelünkben írtuk, a közbeszerzésben az átadási határidő nem június 30., hanem január 29. volt, amit a szervezet igazgatója önkényesen meghosszabbított, így több mint 100 ezer eurós kötbér kivetését tette lehetetlenné! Nyílt levelünkkel pontosan azt szerettük volna elérni, hogy a polgármester és helyettese járjanak a végére ennek a botrányos közbeszerzésnek. De amit a sajtókonferencián hallotunk, az megerősíti azt a feltevésünket, hogy a polgármester holmi százezrekkel nem foglalkozik, vagy pedig felismerve felelősségét, mellébeszéléssel próbálja elrejteni a valóságot. Az a kijelentése például, hogy a berendezést nem fizették ki, enyhén sántít, ugyanis a Comorra Servis honlapján található egy lízingszerződés, amely arról tanúskodik, hogy a kivitelező már megkaphatta a pénzét. A komáromi strandon tehát az uborkaszezon ellenére zajlik az élet. Az egyik képviselő elmondása alapján valami történik a berendezés körül, ami nyilván annak az eredménye, hogy a levelünkben leírtak megfelelnek a valóságnak. Mivel tombol a nyár és a kánikula, csak remélni tudjuk, hogy a polgármester azon szavai, hogy a lakosság egészsége nincs veszélyben, igazak. Minden bizonnyal rendelkeznek a katasztrófavédelemtől és a környezetvédelemtől megfelelő engedéllyel arra vonatkozóan, hogy a földgáz szűrés nélkül kerüljön Komárom levegőjébe…

 

DUNATÁJ HETILAP 31/2018

KÉP: pixabay.com

hirdetés
Previous articleFolyamatosan tisztítják a lefolyókat
Next articleVidámság és Rock and Roll a Monostori erődben