HAZA RÉGIÓ A V4-ek városi rendőreinek versenye

A V4-ek városi rendőreinek versenye

1498
hirdetés

2018. április 27.-én, a IV. bástyában található komáromi Royal Sportlövő klub lőtere adott otthont a Visegrádi 4-ek (Szlovákia, Magyarország, Csehország, Lengyelország) városi rendőrségeinek immáron 21.-ik nemzetközi lövészversenyének, illetve a Zsapka Károly emlékversenynek.

A polgármester, valamint a helyi városi rendőrparancsnok megnyitója után a már jelen lévő csapatok egy egyperces néma csenddel emlékeztek jó barátjukkra, kollégájukra, arra az emberre, aki 21 évvel ezelőt elindította eme versenysorozatot, Zsapka Károlyra. Magán a versenyen  a csapatoknak, valamint a versenyzőknek a 25 m-re felállítotott lőlapra kellett leadniuk először 13, majd pedig nehezítésként, a mozgó célpontra 10 lövést. Évről évre tapasztalható, hogy egyre több hölgy is gyarapítja a városi rendőrségek csapatait. Így volt ez idén is, amikor 8 bátor, merész hölgy nevezett. A kellemesen meleg, kora nyáti időben a szigorú főbíró vezetése alatt reggel 9.-kor dördült e laz első lövés, melyet még kb. 1730 követett, hogy aztán az eredmények összesítése alapján ki lehessen hirdetni a legjobbakat. Egyéni férfi kategóriában 67 jelentkező, míg egyéni nőiben 8, és összesen 17 város csapata (Szlovákia 13, Csehország 2, Magyarország 1, Lengyelország 1) nevezett idén.

Eredmények:

férfiak:

1. Hankoščák Stanislav Hlohovec 163 pont
2. Németh Attila Komárno 153 pont
3. Juracska Róbert Pezinok 152 pont

26. Ing. Kratochvíl Miroslav Komárno 127 pont
33. Ujj Ernest Komárno 120 pont

nők:

1. Húsková Janka Martin 114 pont
2. Šimoridesová Alena Martin 98 pont
3. Németh Viktória Komárno 71 pont

csapatok:

1. MsP Prievidza 597 pont
2. MsP Pezinok 534 pont
3. MsP Lučenec 530 pont

7. MsP Komárno 417 pont
(Németh A., Ing.Kratochvíl M., Ujj E., Némethová V.)

külföldi csapatok:

1. MsP Zlotorija (Lengyelország) 381 pont
2. MsP Blansko (Csehország) 345 pont
3. Rendőrkapitányság Komárom (Magyarország) 305 pont

A győztesek kupával, éremmel, oklevéllel lettek jutalmazva, melyeket Komárom város alpolgármestere, illetve a városi rendőrség parancsnoka adott át. A nyerteseknek gratulálunk, találkozunk jövőre is.

 

Attila Fuisz

további fotók itt

 

hirdetés
Previous articleA sokat játszott szerepek ráragadnak a színészre?
Next articleFüstfelhőből született győzelmek