HAZA DUNATÁJ A termálvíz nem hallgat a politikusokra, továbbra is bugyog a metángázzal együtt

A termálvíz nem hallgat a politikusokra, továbbra is bugyog a metángázzal együtt

1040
hirdetés

A komáromi városi strand működő energetikai rendszerét szétverték, a felelősöket senki sem meri megnevezni, viszont újabb pénzt költenek energetikai tanulmányokra

termalA komáromi önkormányzat július 3-án megtartott közgyűlésén ismételten foglalkoztak a város képviselői a komáromi termálfürdő gondjaival. Elfogadták, hogy egy energetikai szaktanulmány készüljön, amely optimalizálná a fürdő energiaellátását. A határozat értelmében egy földgázüzemű
energetikai rendszert hoznának létre, viszont a megbízásban nem esik szó a termálvízből nyerhető gáz és hőenergia kihasználásáról.

Lapunk több alkalommal is foglalkozott ezzel a témával. Szomorúnak tartjuk, hogy a városvezetés helyett éppen szerkesztőségünknek kellett az üggyel kapcsolatban feltételezhető gazdasági visszaélés és közpénzek elherdálása miatt feljelentést tenni, amikor tudomásunkra jutott, hogy a várost mintegy százezer eurós kár érte. Mint ismeretes, mindez Bastrnák Tibor ex-polgármester regnálásának utolsó napjaiban történt, amikor a KOMVaK városi cég olyan berendezést adott el a városnak, amely a valóságban már régen nem is létezett. Ez a berendezés a termálvízzel feljövő gázt hasznosította, aminek hiányában a fürdő jelenlegi vezetése szerint is évi legkevesebb nyolcvanezer eurónyi értékű felhasználatlan energia megy a levegőbe, illetve a városi csatornába. Szinte megmagyarázhatatlan, hogy dr. Marek Anton polgármester szemrebbenés nélkül jóváhagyja 10-20 eurós lakossági tartozások végrehajtását, a százezer eurós fiktív pénzügyi tranzakció kapcsán pedig még csak feljelentést sem tesz. Úgy tűnik, ebből a helyzetből a testület most megtalálta a kiutat! Energetikai tanulmányt készíttet, ezzel jelzi a választóknak, hogy az ügyet komolyan veszi és elkezdett cselekedni. A tanulmány nagyon jó eszköze lehet a figyelemelterelésnek, nem kell magyarázkodni a múlt miatt. A komáromi választópolgároknak joguk van tudni azt is, hogy minderről hogyan vélekedik Keszegh Béla képviselő, aki akkoriban a Viator Kft. felügyelőbizottságának elnöke volt. Érdekes lenne tudni Hortai Éva ex-alpolgármester, jelenlegi képviselő véleményét is, akinek jóváhagyása és tudomása nélkül akkoriban semmi sem történhetett. Meg kell jegyeznünk, hogy a képviselőnő sokáig még a termálvízben levő metángáz jelenlétét is tagadta.
Politikai okokból egy ideig el lehet tussolni, vagy félremagyarázni a valóságot, de az ezáltal okozott károkat végül is a választókkal fizettetik meg…
Mint azt címünkben is jeleztük, a termálvíz nem hallgat a politikusokra, viszont a benne levő értékek ki nem használása több, mint felelőtlenség.

DUNATÁJ HETILAP

hirdetés
Previous articleHőségriadó! – Dél-Szlovákiában tikkasztó meleg várható hétvégén
Next articleNői legénységgel hódította meg a Balatont Kamarás Iván