HAZA Egyéb A tavalyinál is többen társulnak a Nemzet Kenyere-akcióhoz a Felvidéken

A tavalyinál is többen társulnak a Nemzet Kenyere-akcióhoz a Felvidéken

724
hirdetés

kenyerFokozódik a közismertsége és a sikere a Felvidéken a Nemzet Kenyere nevet viselő jótékonysági akciónak, ezért az idén várhatóan a tavalyinál is többen vesznek benne részt – mondta az MTI-nek Őry Péter, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) alelnöke, az akció szlovákiai koordinátora hétfőn.

    A Nemzet Kenyere akció a Felvidéken évről évre több gazdát szólít meg, a gyűjtésbe tavaly szinte az összes dél-szlovákiai régióból érkeztek felajánlások, és a tervek szerint az idén sem lesz ez másképp, hiszen a tavalyi résztvevőkön kívül újak is jelezték: szeretnének bekapcsolódni – mondta az MTI-nek Őry Péter.
    A Nemzet Kenyere-akciót a Felvidéken a múlt héten hirdették meg, a felajánlásokat a hónap végéig várják, a kezdeményezés koordinációját ismét az MKP végzi, a gazdák által küldött búzát is ők juttatják majd Magyarországra. Tavaly csaknem hatvan különböző helyről mintegy fél tonna búzát gyűjtöttek össze a Felvidéken, ez a háromszorosa volt az egy évvel korábbinak, az idén pedig legalább ilyen mértékű részvétellel számolnak – emlékeztetett a fő koordinátor.
    Az elmúlt évek tapasztalatai azt mutatták, hogy a felajánlások száma mellett az adományozott gabona mennyisége is nőt, rendszerint nagyobb mennyiségű, több mázsás felajánlások érkeztek. „Bár ennek is nagyon örültünk, inkább arra kértük a gazdákat, hogy kisebb mennyiségeket küldjenek és minél több helyről, hogy valóban minden régióból érkezzen gabona a Nemzet Kenyeréhez” – magyarázta Őry Péter.
    Ez a kezdeményezés 2011-ben indult útjára: ennek keretében augusztus 20-ra a megsütik a Nemzet Kenyerét, és az azt jelképező több ezer cipót. Az alapanyagot Magyarország összes megyéjéből, valamint a határon túli településekről várják.

MTI

hirdetés
Previous articleAugusztusban Győrben játszik a BL-győztes Bayern München
Next articleHorn Gyula temetése – Örök nyugalomra helyezték a volt kormányfőt