HAZA HÍR-MIX A szlovákiai magyar oktatásügyet érintő kedvezőtlen folyamatok miatt tiltakoztak Révkomáromban

A szlovákiai magyar oktatásügyet érintő kedvezőtlen folyamatok miatt tiltakoztak Révkomáromban

812
hirdetés

IMG_4055Mintegy ezer ember vett részt pénteken a szlovákiai Révkomáromban azon a civil aktivisták által szervezett, de a felvidéki magyarság politikai érdekképviselete és más szervezetek által is támogatott megmozduláson, amelyet a szlovákiai magyar oktatásügyet érintő kedvezőtlen folyamatok miatti tiltakozásul tartottak.

    A tiltakozást a szlovák közoktatási törvény néhány szeptemberben hatályba lépett módosítása váltotta ki. Köztük az, amely kötelező jelleggel minimális osztálylétszámokat vezet be, s ezzel veszélybe sodorja a vidéki kis létszámú iskolákat. Ez utóbbi intézkedés száz szlovákiai magyar kisiskolát veszélyeztet, ami a 261 magyar oktatási intézmény több mint harmada. A rendezvény másik előzménye, hogy az oktatásügyi tárca vezetője júniusban elutasította annak a több mint 26 ezer aláírással megtámogatott, májusban keltezett petíciónak a követeléseit, amellyel az anyanyelvi írás- és olvasásórák, valamint a szabadon választható órák növelését, és a magyar történelem oktatását szerették volna elérni a petíció kezdeményezői.
    Az esős idő miatt a helyi városi művelődési központban megtartott, késő délután kezdődött nagygyűlésre az országIMG_4036 szinte minden magyarok lakta régiójából érkeztek résztvevők. Az épület nagytermét zsúfolásig megtöltő tiltakozó tömeg előtt szakmai, civil és politikai szervezetek képviselői mondtak beszédet.
    A résztvevőket Fibi Sándor, a tavasszal indított oktatásügyi petíció egyik kezdeményezője üdvözölte, felidézve követeléseiket és a szlovák oktatásügyi tárca eddigi lépéseit s azok következményeit. „Ezek mind-mind olyan tudatos lépések, amelyek összhangba hozhatóak a nemzetállam létrehozására irányuló terveknek a valóra váltásával” – szögezte le Fibi.
    „1990 óta a törvényi háttér az oktatásban soha nem volt ilyen megszorító, kisebbségisors-rontó” – hangsúlyozta beszédében Jókai Tibor, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének (SZMPSZ) elnöke. Rámutatott: szakmai szervezetük már minden arra vonatkozó lehetőséget kimerített, hogy a szaktárcával visszavonassa a törvényi szabályozás diszkriminatív hatású rendelkezéseit, ám nem jártak sikerrel. Hozzátette: a szabályozás megváltoztatására most már csak teljes körű társadalmi összefogással van esély.
    Berényi József, a Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke beszédében rámutatott: az elmúlt negyed évszázadban, egy rövid szünetet leszámítva, a helyi magyarság hétköznapjai arról szóltak, hogy megpróbálják leállítani a magyar oktatás hatalom oldaláról történő leépítésének folyamatát. „Most sem különb a helyzet, csak ezek a módszerek egyre kifinomultabbak. Ilyen ez az állítólagos iskolaügyi reform is, amely elsősorban a magyar iskolákkal szemben fogalmazódott meg” – szögezte le Berényi.
    Bugár Béla, a Most-Híd szlovák-magyar párt elnöke beszédében azt mondta: pártjuk kiemelt fontosságúként kezeli a szlovákiai magyar oktatásügyet, mert azt a megmaradás zálogának tartják.


MTI

fotó: J.I., dunataj.sk

hirdetés
Previous articleMagyarország imázsfilmje a legjobb egész Európában
Next articleVaria Theresiana szakszimpózium