HAZA GAZDASÁG A szlovák központi bank ismét rontott növekedési előrejelzésén

A szlovák központi bank ismét rontott növekedési előrejelzésén

1073
hirdetés

grafA szlovák központi bank a januárban prognosztizált 1,3 százalékról 0,7 százalékra csökkentette Szlovákia idei gazdasági növekedésére vonatkozó előrejelzését.

    Az NBS januárban egy alkalommal már rontott a növekedési prognózison, akkor a decemberi 1,6 százalékos előrejelzését módosította 1,3 százalékra.
    A jegybank (NBS) kedden Pozsonyban közzétett aktuális prognózisában módosult a szlovák gazdaság jövő évi kilátásaira vonatkozó előrejelzés is. Ennek alapján a központi bank 2014-ben a szlovák gazdaság 2,8 százalékos növekedésével számol. Az NBS tavaly decemberben 3,5, idén januárban pedig 3,3 százalékos gazdasági növekedést feltételezett 2014-re.
    Jozef Makúch, a szlovák központi bank elnöke szerint a gazdaság fejlődésének kilátásait főként a hazai gazdaság terén tapasztalható negatív jelzések miatt kellett módosítani, ám részben szerepet játszott a külföldi kereslet csökkenése is. „A módosítás főként a hazai kereslet további csökkenésével függött össze” – fogalmazott, majd hozzátette: a gazdaság fejlődésének alakulását befolyásoló faktorok közül az elmúlt időszakban egyedül a nettó export volt pozitív.
    A szlovák központi bank 0,3 százalékponttal 14,9 százalékra emelte a munkanélküliség idén várható arányára vonatkozó előrejelzését is. Az NBS aktuális előrejelzése 2015-re számol a munkanélküliség csökkenésével, akkorra 13,8 százalékos rátát vár.
    Visszafogta a központi bank az infláció várható alakulásával kapcsolatos előrejelzését is. Eszerint a fogyasztói árak idén 1,9 százalékkal emelkednek, míg a bank az év elején még 2,2 százalékot prognosztizált. A legfrissebb előrejelzés szerint 2014-ben 1,6, 2015-ben pedig 1,9 százalékos lesz az infláció.

MTI

hirdetés
Previous articleHavazás – Vége a kamionstopnak a 81-es úton
Next articleAz Európai Néppárt politikai közgyűlése elítéli Fico kisebbségellenes megnyilvánulásait