Kezdőlap RÉGIÓ A Selye János Gimnázium diákjainak eredményei az e-HÓD versenyen

A Selye János Gimnázium diákjainak eredményei az e-HÓD versenyen

442
MEGOSZTÁS

A Selye János Gimnázium újra az egyik legaktívabb résztvevője volt az idei tanévben megrendezett hagyományosiBobor – Nemzetközi informatikai és számítógép-készség verseny magyarországi verziójának, az e-Hód versenynek, ahol alap-, és középiskolás tanulók mérhették össze tudásukat online.

2015 őszén kezdtem levelezni a magyaroszági szervezőkkel annak érdekében, hogy iskolánk bekapcsolódhasson ebbe a versenybe magyar nyelven is. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a Selye János Gimnázium idén is nagy létszámban bekapcsolódott a versenybe, hiszen anyanyelven megfogalmazott kérdésekkel a szokásos iBobor versenyek alkalmával nem találkoztak még diákjaink. Mivel időkorlátos versenyről beszélünk, a szlovákul megfogalmazott, kacifántos feladatok szakszerű fordítása és megértése időveszteséggel járt, ezzel szemben a magyarországi versenyen erre nem kellett külön időt fordítaniuk tanulóinknak.

Talán ennek is köszönhető, hogy 2016 novemberétől iskolánk tanulóinak nagy többsége bekapcsolódik a versenybe évről évre, így a résztvevők számát tekintve 2016-tól minden évben iskolánk az élmezőnyhöz tartozik.

Röviden a versenyről:

A verseny célja, hogy rövid, gyorsan (kb. 3 perc alatt) megérthető és megoldható feladatokkal megvalósítsa az alábbiakat:

  • felkeltse az érdeklődést az informatika iránt;
  • feloldja az informatikával kapcsolatos félelmeket, negatív érzéseket;
  • megmutassa az informatika területének sokszínűségét, felhasználási lehetőségeit és területeit.

A 15 feladatos online verseny alatt főleg igényes, logikai feladatokkal találkozhattak diákjaink, melyek megoldására összesen 45 perc állt a rendelkezésükre.

A versenyen idén 202 iskola, több mint 27700 diákja vett részt, és büszkén jelenthetem, hogy már az első éveinkben is kiemelkedő eredményt értünk el a résztvevők száma és az elért átlagos pontszámok alapján, melyet idén tovább tudtunk fokozni. Iskolánk a maga 476 nevezett tanulójával az előkelő 4. legtevékenyebb iskola lett (2. helyezett iskola 482 tanulót nevezett), míg a 476 tanulónk átlagpontszáma az iskolák összátlag pontszáma feletti lett.

Lehetőségeinkhez mérten az összes kiírt életkor-kategóriába indítottunk tanulókat. Így az alapiskolás tanulóink kipróbálhatták magukat éles versenyhelyzetben, míg a középiskolás tanulóink ízelítőt kaphattak az érettségi körülményekből és a valódi vizsgakörülményekből.

Fontosnak tartom a következő években is folytatni a nemrégiben elkezdett „hagyományt”.Sok tanulónk rejtett tehetség, akik nem is sejtik, hogy informatika versenyen sikeresen szerepelhetnek, de ez a verseny lehetőséget nyújt számukra megmérettetni magukat a többiekkel, sok esetben nagyon szép eredménnyel.

Kimagasló eredmények az idei e-Hód versenyen:

Benjamin kategória, 6834 tanulója közül:

Ďurčovič Adam (II.N) 1. hely (– felkészítő tanárai Édes Attila, Nagy András)

Ledecky Krisztián (II.N) 1. hely(– felkészítő tanára Nagy András)

Kovács Aletta (II.N) 5. hely(– felkészítő tanáraZáhorszky Zsuzsa)

Kadét kategória, 7893 tanulója közül:

Fehér Eszter (III.N) 5. hely(– felkészítő tanára Nagy András)

Junior kategória, 9404 tanulója közül:

Simonics Bence (VI.N) 4. hely(– felkészítő tanára Édes Attila)

Juhász Balázs (I.A) 10. hely (– felkészítő tanára Nagy András)

Seniorkategória, 2278 tanulója közül:

Bencsík Eszter (III.A) 3. hely (– felkészítő tanáraZáhorszky Zsuzsa)

Jánosdeák Márk (VIII.N) 5. hely(– felkészítő tanára Nagy András)

Összefoglalva, diákjaink az e-Hód versenyen idén is remekül helytálltak. Örülök, hogy ilyen tehetséges diákjaink vannak, akik egy 27702 fős mezőnyben is kimagasló eredményeket tudnak elérni, ezzel is öregbítve iskolánk hírnevét. Köszönetet érdemel iskolánk mind a 476 versenyzője, akik éltek a kínálkozó lehetőséggel és megmérettették magukat anyanyelvükön, egy informatika versenyen. Külön gratulálok a díjazott tanulóknak, szép eredményt értek el egy ilyen nagylétszámú mezőnyben.

Nagy András
informatika tanár

hirdetés