HAZA RÉGIÓ A Rüdiger-tó jegén gyakorlatoztak a tűzoltók

A Rüdiger-tó jegén gyakorlatoztak a tűzoltók

811
hirdetés

A mentési szituációs gyakorlaton a hivatásos tűzoltók mellett az önkéntesek is részt vettek.

A folyamatos gyakorlás azért fontos, hogy naprakészen végezhessük az esetleges mentéseket. A beszakadt, mentendő személy mellett ugyanis a mentést végzők is beszakadhatnak, hiszen soha nem ismerjük a pontos körülményeket, a jég vastagságát. A mentésre maximálisan öt perc áll rendelkezésre, mivel a mentendő személy körül-belül ennyi ideig képes velünk közreműködni a kihűlés előtti állapotban – tájékoztatott Maszlavér Jácint tűzoltó százados.

Ha a beszakadt személyt a mentők érkezése előtt kihúzzák, a tűzoltók kezdik meg az elsősegély nyújtást, vagy adott esetben az újraélesztést is. Az ehhez szükséges eszközök úgy, mint a defibrillátor, és az izolációs hőfólia, mindig részét képezik a felszerelésnek.

A szolgálatparancsnok elmondta azt is, hogy jégbeszakadás ritkán történik térségünkben, mert az emberek általában felelősségteljesen betartják a szabályokat.

A soron következő gyakorlat a vízből mentés lesz, melyre a tavaszi időszakban kerül sor.

 

komarom.hu

hirdetés
Previous articleFánk kavalkád a Kemencés házban
Next articleA #jókaisuli újabb sikeres éve a Földrajz Olimpián