HAZA DUNATÁJ A rendőrség találta meg a „vándorazbesztet”!

A rendőrség találta meg a „vándorazbesztet”!

2204
hirdetés

Állítólag fél millió eurós a környezetvédelmi kár

Múlt héten szerdán rendőrségi kocsik lepték el a régi bálványi ÁG valamikori tehenészeti telepét. A rendszerváltozás után sok kézen ment keresztül az egykori papi birtok, akik amit mozdítani lehetett, el is tüntettek. A legutóbbi „gazda” volt az egyetlen, aki nem vitt, hanem hozott, bár abban sem volt köszönet…

Nagy valószínűség szerint egy ideig véget ér a komáromi palaügy, amely akkor kezdődött, amikor a JOJ tévé lelkes közreműködésével Keszegh Béla polgármester bemutatta, hogy miképp bontják le a romák által lakott épületet. Ezen a felvételen viszont a nézők azt is láthatták, ahogy a markológép éppen töri a hullámpalával fedett tetőzetet. Védőruha nélkül, szakszerűtlenül. A sitt azonban hosszabb időre elveszett. Első megjelenése az ominózus szigeti, átalakítás alatt álló sportpályán történt, ahol a talaj töltésre palával fertőzött építkezési hulladékot használtak volna fel. Furcsa volt a talajszennyezéshez a városvezetés hozzáállása, még az is elhangzott, hogy a városvédő polgári társaság hordta oda a szennyezett törmeléket. Nem sokkal később a rendőrség vizsgálatot indított az ismeretlen környezetszennyező ellen, amikor kiderült, hogy a „vándorpala” a gadóci volt mezőgazdasági iskola területére került át. Ám mire a rendőrök a helyszínre értek, a több teherautónyi sitt ismét útra kelt. Csaknem egy éves kutatás után kiderült, hogy a gadóci építkezési telek tulajdonosa bájos egyszerűséggel a bálványi telephelyére hordatta át a palával szennyezett törmeléket, s biztonsági okokból azt ott elásatta, majd termőfölddel letakartatta. Ezt találták meg a rendőrük és a környezetvédelmi hivatal szakemberei. A „vándorpala” tulajdonosa tettét beismerte. A talajszennyezéssel együtt a környezetszennyezés nagyságát a szakértők félmillió euróra becsülték.

 

DUNATÁJ HETILAP 30/2021

hirdetés
Previous articleKolozsnéma és Gönyű szíve újra együtt dobbant
Next articleAz államalapító, első királyunkra, Szent Istvánra emlékezünk