HAZA BŰNÜGY A nyomozóknak beismerő vallomást tett a gútai Molnár Péter gyilkosa

A nyomozóknak beismerő vallomást tett a gútai Molnár Péter gyilkosa

1853
hirdetés

A felbujtó személye még mindig ismeretlen

Mint ismeretes, Jan Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová megölésével a nyomozók két gútai férfit, Szabó Tamást és Miroslav Marčeket vádolták meg. A szomorú esetnél az a megdöbbentőbb, hogy több Komáromi járásbelit is meggyanúsítottak azzal, hogy tudtak a gyilkosság elkövetőiről, állítólag ők voltak a közvetítők, de nem tartották szükségesnek, hogy a nyomozószervek előtt feltárják a tényeket. Az eddigi vizsgálatok szerint a fiatalokat Szabó Tamás lőtte le, míg unokatestvére, Miroslav Marček közös gútai barátjuk, Molnár Péter megölésénél húzta meg a ravaszt. Egyikük sem árulta el, ki volt a gyilkosságok közvetlen megrendelője.

Múlt héten szerdán, erős rendőri őrizet mellett Gútára hozták a Molnár Péter megölésével gyanúsított Marčekot, aki napokkal korábban a bizonyítékok hatására bevallotta a gyilkosságot. Minden légből kapott híresztelés ellenére ezúttal nem házkutatást tartottak a megölt vállalkozó házánál, hanem a bérgyilkos részletesen bemutatta, hogyan jutottak be Szabó Tamással a házba és követték el aljas tettüket. Marček beismerte tettét, és készségesen elvezette a nyomozókat arra a helyre, ahol a fegyvert elrejtették. Andruskó Zoltán – aki Jan Kuciak oknyomozó újságíró és menyasszonya, Martina Kušnírová megölésével kapcsolatosan, mint közvetítő került képbe –, hétfőn adócsalás miatt állt bíróság elé. Őt közel egymilliós adóhátralékért perelik, amiért héttől-tizenkét évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti a bíróság. A négy letartóztatott közül egyedül Andruskó volt hajlandó a kettős gyilkosság vizsgálata során a rendőrséggel együttműködni. Ő jelölte meg Marian Kočnert – a kétes hírű vállalkozót –, az újságíró megölésére való felbujtással.

 

DUNATÁJ HETILAP 15/2019

Kép: pixabay.com

hirdetés
Previous articleNyolc év elteltével újabb csontvázak kerülnek elő a KOMVaK „szekrényéből” …
Next articleIngyenes képzéseken szereznek modern tudást az 50 évnél idősebbek