HAZA RÉGIÓ A műtétet megelőző vizsgálat szívbetegségre vagy más komoly betegségre is fényt deríthet

A műtétet megelőző vizsgálat szívbetegségre vagy más komoly betegségre is fényt deríthet

588
hirdetés

Annak a felnőtt embernek, aki tervezett operáció, például szemműtét előtt áll, először át kell esnie egy átfogó egészségügyi vizsgálaton. Mivel minden teljes vagy lokális anesztéziát igényelő műtét bizonyos kockázatot jelent az emberi szervezetre nézve, a műtétet megelőző vizsgálat mikéntjét az egészségügyi minisztérium irányelvei határozzák meg.

„Az operációt megelőző egészségügyi vizsgálat célja a beteg egészségi állapotának átfogó felmérése a beteg kórelőzményeinek részletes feltárásával, objektív fizikai, laboratóriumi kivizsgálással, EKG-val, valamint tüdőröntgennel 60 év felett, illetve dohányzóknál 40 év felett. Csípőprotézis beültetése esetén fontos a mikrobiológiai laboratóriumi vizsgálat is. A betegnek a kivizsgálásra magával kell vinnie a leleteit és az orvosi jelentést abból az egészségügyi intézményből, ahol a tervezett műtétet végzik majd, valamint a műtéthez szükséges vizsgálatok listáját“ – ismertette MUDr. Edita Príhelová belgyógyász, az AGEL Clinic Megelőzési Központjának új munkatársa.

Tapasztalatai alapján különösen fontos az EKG-mérés, mely a fiatalabb korosztálynál is képes feltárni a rejtett szívbetegséget. „Különböző ritmuszavarokról van szó, legyen szó kamrai, enyhébb ritmuszavarokról, vagy épp komoly diszritmiáról, mely gyakori az idősebb korosztálynál, a szív pumpáló teljesítményének zavarairól, pitvar-kamrai blokádról, vagy a Tawar-szárak blokádjáról, illetve hosszú QT-szindrómáról. Az EKG-méréskor tapasztalható rendellenességek összefügghetnek az iszkémiával, a vérkeringés zavaraival, vagy a balkamra-hipertrófiával. A kor előrehaladtával egyre nagyobb a valószínűsége a szívizom patológiai elváltozásainak. Ezekről gyakran a betegeknek sincs tudomásuk, mivel nem tapasztalnak tüneteket, vagy csak enyhe panaszaik vannak nagyobb fizikai megterhelés esetén, melyeknek nem tulajdonítanak különösebb jelentőséget“ – mondta.

A laborvizsgálat részét képezi az a vizsgálat is, melyre egy esetleges vérátömlesztéshez van szükség, amennyiben a beteg a műtét során jelentős mennyiségű vért vesztene. A véralvadásvizsgálat fontos főként azon betegek esetében, akik véralvadást befolyásoló gyógyszereket használnak, melyek szedését a tervezett műtét előtt kellő időben fel kell függeszteni. Ugyancsak vizsgálják a vérképet, a vércukorszintet, a veseműködést, készítenek májteszteket, továbbá a nyomelem- és C-reaktív proteinszintet is (CRP) is vizsgálják.

„Amennyiben a CRP-szint magas, mikrobiológiai vizsgálatokra is szükség van – a vizelet, illetve a torok- és orrtörlet vizsgálatára, s pozitív eredmény esetén antibiotikumos kezelést kell alkalmazni, majd újra meg kell ismételni a vizsgálatokat, annak megállapítása érdekében, hogy a beteg műthető-e. Ha a műtét nem halasztható, mert a beteg életveszélyben van, vitális indikáció miatt javasolt annak elvégzése. A műtétet megelőző vizsgálat részét képezi a szerológiai vizsgálat is, melynek lényege azon antitestek kimutatása, amelyeket az immunrendszer termel, ha kórokozó van jelen a szervezetben. Ennek segítségével zárható ki a hepatitisz B és C, a HIV és a szifilisz a betegnél“ – ismertette MUDr. Edita Príhelová.

A műtétet megelőző vizsgálat ne legyen régebbi két hétnél. Azzal is számolni kell, hogy egyes vizsgálati eredmények, például a mikrobiológiai és a szerológiai vizsgálat eredményei csak a mintavétel után néhány nappal lesznek ismertek.

agel, (N.Zs.)

hirdetés
Previous articleNyolc embert vett őrizetbe a NAKA Daniel Tupý meggyilkolása ügyében
Next articleIsmét közös Komáromi Napok az Összetartozás Városában