Kezdőlap HÍR-MIX A Most-Híd szerint sikertörténet, szerintünk: Elaludtak az illetékesek

A Most-Híd szerint sikertörténet, szerintünk: Elaludtak az illetékesek

274
MEGOSZTÁS

Múlt héten hétfőn Komáromban, a Vág-hídnál tartott sajtótájékoztatót Érsek Árpád közlekedési- és építésügyi miniszter, Bastrnák Tibor parlamenti képviselő és Roman Žembera a Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) vezetője a Komáromot érintő infrastrukturális beruházásokról. Miután a Szlovák Útkezelő Vállalat (SSC) szakemberei egy hetes skálán hatos, vagyis építés-technikai szempontból kritikus állapotúnak minősítették a komáromi Vág-híd állapotát, mindenki úgy képzelte, hogy a közlekedésügyi minisztérium, ha már éveken át elhanyagolta ennek a stratégiailag fontos hídnak a karbantartását, azonnal belefog egy átfogó felújítási terv kidolgozásába …

Komárom város képviselő-testülete jogos aggodalmait írásban is továbbította a kormányhivatalba, Peter Pellegrini kormányfőnek és a közlekedésügyi minisztérium illetékeseinek, a régió parlamenti képviselőinek és az összes érintett állami szervnek. Minden valószínűség szerint ennek a beadványnak az eredményeképpen került sor a sajtótájékoztatóra, ahol érdekes dolgok kerültek napvilágra. Többek között az, hogy egyhamar nem kerül sor a híd teljes felújítására. Egyelőre csak egy részleges, tehermentesítési terv született meg, melynek megvalósítása során előbb eltávolították a felületi aszfaltréteget, amivel az állapotmegőrzés érdekében sok mindent nem értek el, ellenben ellehetetlenítették a kerékpárosok számára a Vág-híd használatát. Hónapok teltek el úgy, hogy a minisztérium illetve az illetékes állami szervek érdemben nem igazán kommunikáltak a város vezetőségével, akik egy komolyabb tragédiától tartva azonnali megoldási tervet és lépéseket vártak volna el a minisztériumtól. Erre azonban nem került sor, így szeptember 20-án, egy szigorúbb közlekedésrendészeti szabályozás kellett életbe léptetni, melynek értelmében a 15 tonna össztömeget meghaladó járművek nem haladhatnak át a hídon. Újságírói kérdésre Érsek Árpád azt válaszolta, hogy folyamatosan kommunikál Komárom városvezetésével. Az igazság az, hogy eddig egyetlen levélre sem válaszolt, csak a legutolsóra, mivel tudta, hogy most jönni fog Komáromba. Arra a kérdésre, hogy a sajtó után találkozik-e a város vezetésével a válasz: nem. Ahogy az a sajtótájékoztatón elhangzott, végre elkészült egy megoldási terv, melynek első lépéseként a Vág-hidat, ami egész Nyitra megye gazdasági fejlődését befolyásolja, lehet már az idén, de legkésőbb 2020 tavaszán megkezdik alátámasztani. A tervek szerint az 1,3 millió eurós beruházás kivitelezőjének neve csütörtökön, a versenytárgyalás eredményének kihirdetése után válik publikussá. A munkálatok végeztéig a jelenlegi teherkorlátozás érvényben marad, és ennek betartását Érsek Árpád közlekedési- és építésügyi miniszter szerint a rendőrségnek kell ellenőriznie. A Vág-híd teljes körű felújítása csak az aládúcolás befejezése után jöhet szóba. – Feltételezzük, hogy a teljes felújításra szóló versenypályázatot 2020 második felében lesz lehetőség kiírni a szükséges engedélyek megszerzése után. Komáromban és a környékén több, a megvalósítás fázisában lévő projekt is van készülőben – tájékoztatott Érsek Árpád. A közlekedési miniszter szerint az sem kizárt, hogy idővel új hidat emelnek a jelenlegi hatvannégy éves híd közelében. Érsek Árpád hangsúlyozta, fontosnak tartja, hogy Dél-Szlovákia úthálózata ugyanolyan mértékben fejlődjön, mint az ország más pontjain. Ennek érdekében a komáromi kerülőút nyomvonalát a napokban már jóvá is hagyták, sőt már megkezdődött a környezeti hatástanulmány kidolgozása is. Következő lépésben elkészítik a területrendezési és építési határozatokat, amelyek alapján engedélyeztetik a munkálatokat. A kivitelezés időpontja egyelőre még nem meghatározott.
– A Komáromon áthaladó tranzit közlekedés kérdését a több mint hetven kilométeres elkerülőút fogja megoldani, ez jelenleg a környezeti hatások vizsgálatának szakaszában van. Az építkezés további fontos mérföldkövei a területrendezési és építési határozatok feldolgozása, a szükséges engedélyek megszerzése és a kivitelező kiválasztása – nyilatkozta Érsek. Ezek után a miniszter kifejtette, hogy az izsai kereszteződéshez igényelt körforgalomról addig érdemben nem tudnak döntést hozni, míg nem készül el az ezzel kapcsolatos szakvélemény. Még az is előfordulhat, hogy körforgalom helyett más megoldást találnak majd a probléma megoldására. Bastrnák Tibor parlamenti képviselő a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy minden Komáromhoz kapcsolódó fontos útvonalon nagy hangsúlyt fektetnek a fejlesztésre, ezért Nagymegyernél az I/13-as és az I/63-as, Csilizradványon az I/13-as és a III/1394-es, Medvénél az I/13-as és a III/1404- es, valamint Izsapnál az I/13-as és a III/1407-es utak kereszteződésének felújítása is várható. Az Érsekújvár felé tartó R7 -es gyorsforgalmi út kapcsán viszont Érsek Árpád úgy nyilatkozott, hogy nem tudja, mikorra várható a befejezése, mert a megvalósításához kormányon belüli politikai akaratra lesz szükség. Végezetül a miniszter hozzáfűzte: – Arra kérjük Komárom és a környékbeli települések lakosait, hogy a hídépítéssel, illetve a kereszteződések felújításával kapcsolatos korlátozásokkal és az elkerülőutakkal kapcsolatban legyenek türelmesek, hiszen ezek a közúti közlekedés javulásához járulnak majd hozzá. Komárom városa és más, érintett település vezetése sem kapott értesítést a sajtótájékoztatóról. A véletlennek köszönhetően Horváth Árpád, Gúta polgármestere viszont ott volt és figyelmeztette a minisztert, hogy az elkerülő utakon a megengedett össztehersúly sokkal kisebb, mint a Vág-hídé, nem szólva Keszegfalváról, ahol folyamatos a balesetveszély a szűk főút miatt. Ha az illetékesek nem aludtak volna el, és a híd felújítását hamarabb tervezték volna, akkor a zavartalan kerülőút-viszonyokat is előbb megoldhatták volna. A késői kapkodás miatt nem a közlekedésbiztonság javul, hanem a balesetveszély nő…

 

DUNATÁJ HETILAP 40/2019

hirdetés