HAZA RÉGIÓ A Magyar Kultúra Napján avatták lovaggá dr. Keszegh Margitot

A Magyar Kultúra Napján avatták lovaggá dr. Keszegh Margitot

1181
hirdetés

Kitüntetés és elismerés a magyar kulturális örökség ápolásáért

A Magyar Kultúra Napját a Falvak Kultúrájáért Alapítvány már húsz éve gálaműsorral ünnepli. Az alapítvány, amely az anyaország mellett a határon túli magyarságra is kiterjesztette figyelmét, küldetésének tartja a kulturálisan hátrányos helyzetben lévő települések és társadalmi csoportok életminőségének fejlesztését, a falvak kulturális örökségénekápolását és lehetőleg gazdagítását is.

Stefánia Palotában, a Honvéd Kulturális Központban megrendezett ünnepségen került sor a Kultúra Lovagja cím és kitüntetés átadására, amelyet azok kaphatnak meg, akik kiemelkedő munkát végeztek az alapítvány céljainak szellemében. Sem a lovagi cím odaítélése, sem a gála programja nem ismer határokat – az Európai Unió eredeti célját, az együttműködést képviselve – ezért nemcsak külhoni magyarok, de más országok képviselői is mindig ott vannak a kitüntetettek között. Idén hatan vehették át a megtisztelő címet, közöttük dr. Keszegh Margit ügyvéd a komáromi Önkormányzat képviselője, amely éppen első munkahelye volt 40 éve. A város szülöttje, itt tanult, igazi lokálpatrióta. Középiskolai tanulmányai után Prágában a Károly Egyetemen szerzett jogi doktori diplomát. Gyakorlati ember, évtizedek óta aktív szerepet játszik Komárom kulturális és társadalmi életében. 1991-ben vezetésével jött létre a Komáromi Körzeti Hivatal, amely tisztséget 1993 elejéig töltötte be, majd ügyvédi pályára lépett. 1998-ban a Járási Hivatal elöljárója lett, 2003-tól azonban ismét visszatért az ügyvédi pályájához. A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesületének 2005-től elnöke, rendezvényeinek, nemzetközi kapcsolatainak szervezője. A Jókai-díj társalapítója, és adományozási ünnepségének – ezen belül 2018-ban az első Magyar Próza Napja – főszervezője.

 

DUNATÁJ HETILAP 4/2019

hirdetés
Previous articleMenyhárt leadta a petíciós íveket: „Nekünk is kijár, hogy egyenrangú polgárai legyünk az országnak”
Next articleMegállapodott az Audi és a szakszervezet