HAZA DUNATÁJ A legmagasabb lesz a komáromi híd, átadása viszont káoszt okoz

A legmagasabb lesz a komáromi híd, átadása viszont káoszt okoz

2547
hirdetés

Jövő év júniusától katasztrofális lesz Komárom közlekedése

Múlt héten szerdán ismét Komáromba látogatott Érsek Árpád közlekedési miniszter. Ezúttal azonban nem az „omladozó” Vág-hidat tekintette meg, hanem az új, épülő Duna-hidat. A kedvezőtlen időjárás miatt a híd melletti Inkubátorházban tartott sajtótájékoztatón elmondta, hogy sikerült a pillér tetején elhelyezni az utolsó komponenst is, ezzel elérte a végső magasságát, ami a medertől számítva 118 méter. Így, elkészülte után a komáromi egyben Szlovákia legmagasabb hídja lesz.

Ennek köszönhetően a Duna szlovákiai oldalára tervezett kilátóteraszról egy nem mindennapi látvány tárul majd azon érdeklődők elé, akik bevállalják a feljutást a pilon belsejében húzódó 405 csigalépcsőn és 8 létrán keresztül. Első ízben ismerte el, hogy a híd lehet, hogy magas, de kétsávú, jelentősége így minimális. Az építkezés az utolsó szakaszánál tart, már csupán három, egyenként 15 méteres hídelemet kell a helyére illeszteni ahhoz, hogy összekössék a Duna két partját. Az új híd átadására, melyen a kétsávos főút mellett kerékpárút, és gyalogosjárda is ki lesz alakítva, a szakemberek szerint vélhetőleg 2020 májusában-júniusában kerülhet sor.
Feltételezhetően ezután csökken majd az Erzsébet híd leterheltsége. Arról nem szólt, hogy a járás és a vidék keleti részéről érkezőknek így viszont mintegy hat kilométeres plusz utat kell tenniük, tehát feltételezése nem valószínű. A miniszter azt is elfelejtette megemlíteni, hogy a magyar teherfuvarozókkal az illetékesek közölték, hogy a híd átadásával erre terelődik majd át a teherforgalom.
Szerinte folyamatban van az elkerülő út kérdésének a megoldása is, a tervek szerint jövő év februárjában kiírják a közbeszerzési pályázatot a tervek elkészítésére. Ezzel kapcsolatosan csak megjegyezzük, hogy azt előbb illene elfogadtatni és megvitatni Komárom önkormányzatával…

A Vág-híddal kapcsolatosan a miniszter elmondta, hogy miután felmérték az állapotát, és megállapították, hogy katasztrofális, ugyanis 6-os besorolást kapott a 7-es skálán, ők azonnali lépésként leszedették az útburkolat felső részét, hogy ezzel is könnyítsenek az út terhelésén. A szakértők elképzelésével szemben azonban az aszfalt réteg így már nem bírta a hatalmas forgalommal járó megterhelést, és kikopott. A napokban megkezdődtek hát a kátyúfeltöltési munkálatok, ami viszont még inkább lelassította a sebességkorlátozás óta egyébként is torlódó hatalmas kocsisorok áthaladását. Sok autósnak a napokban több, mint fél órájába került, amíg Gyulamajorról illetve Izsáról Komáromba jutott. A miniszter elnézést kért a kellemetlenségért. Arra nem tért ki Érsek miniszter, hogy a megye illetékesei és az MKP-s képviselők évek óta sürgetik a híd megújítását, s egyes vélemények szerint az „aládúcolás” nem javít majd a terhelhetőségen, csak arra lesz jó, hogy később omoljon össze…
Az izsai körforgalomról, amit a környék települései már hosszú ideje sürgetnek – mivel ezen az útszakaszon gyakoriak a balesetek, valószínűleg okkal –, a miniszter a sajtótájékoztatón nem ejtett szót. Végső megoldásra egyelőre ugyan várni kell, de a napokban aláírják a kivitelezővel a szerződést a híd aládúcolására. A munkálatok optimális feltételek mellett az év végére akár be is fejeződhetnek, és utána ismét használhatják a teherjárművek is. A híd teljes felújításáról most nem esett szó, októberben Komáromban tett látogatásán, amikor nem volt ideje és módja a városvezetés aggályait meghallgatni a Vághíd állapotával kapcsolatban, két évre „jövendölte” a munkálatok megkezdését.
A miniszteri sajtótájékoztató a tervezettnél rövidebbre sikeredett, mivel Érsek Árpád a nyitrai tragikus buszbaleset helyszínére sietett.

A Vág-híddal kapcsolatosan a közösségi portálon „Azonnali cselekvést követelünk” megnevezés alatt petíciót indítottak Komárom lakosai.
Ezenkívül a híd javítási munkálatai sürgetése érdekében tüntetést is szerveznek november végére a hídra vezető út felének lezárásával.

 

DUNATÁJ HETILAP 47/2019

hirdetés
Previous articleNyílt napok a komáromi Selye János Gimnáziumban
Next articleMatematika–Fizika Nap a Selye János Gimnáziumban