HAZA RÉGIÓ A Komáromi Pozsonyi úti Műszaki Szakközépiskola sikere a „Szakma Sztár”-on

A Komáromi Pozsonyi úti Műszaki Szakközépiskola sikere a „Szakma Sztár”-on

1292
hirdetés

Jól vizsgáztak a jövő szakemberei

A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége (SZMPSZ) a Nemzetpolitikai Államtitkárság, Nemzetpolitikai Stratégiai Tervező és Tájékoztatási Főosztályának támogatásával a „2015 a külhoni magyar szakképzés éve” és a „2019 a külhoni magyar gyerekek éve” programok keretén belül szakközépiskolás diákjaink ismét részt vehettek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara 2019-es a Szakma Kiváló Tanulója Versenyén (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen (OSZTV).

Felvételünkön balról jobbra: Földes Bátor, Jakab György, Varga Ottó, Galla Sebestian és Juhász Gergő, akik értékes ajándékokat kaptak.

A szakmai verseny felvidéki elődöntőjét az SZMPSZ szervezte három helyszínen (Kassa, Dunaszerdahely, Komárom). Az elődöntőben 11 szakközépiskola 92 diákja 15 különböző szakmában képviseltette magát. A Kárpát-medencei elődöntőkből a magyarországi középdöntőn 16 külhoni szakképzős diák mérhette össze mesterségbeli tudását. Iskolánkat, a Komáromi Pozsonyi úti Műszaki Szakközépiskolát 4 diák képviselte három szakmában nagyon jó eredménnyel: Juhász Gergő és Galla Sebastián (asztalosok), Földes Bátor (festő) és Jakab György (szállítmányozási ügyintéző). A legjobbak meghívást kaptak a XII. Szakma Sztár fesztiválra, ahol Hajnal Virágtól, a Nemzetpolitikai Államtitkárság osztályvezetőjétől vehették át díjaikat. Tanulóink számára ez a megmérettetés erős motiváció ahhoz, hogy minél magasabb szinten sajátítsák el szakmájukat, hiszen közismert tény, hogy egyre nagyobb a hiány jól képzett szakemberekben.

Potápi Árpád János, a Magyar
Köztársaság Nemzetpolitikai
Államtitkárságának
államtitkára, aki kiemelt
figyelemmel kíséri határon
túli szakoktatást, régi ismerősként
köszöntötte a felvidéki
tanulókat és pedagógusaikat.

 

DUNATÁJ HETILAP 12/2019

hirdetés
Previous articleNon c’e pace tra gli ulivi, azaz: Nincs béke az olajfák alatt…
Next articleMi lesz a Zichy-palota sorsa?