HAZA RÉGIÓ A komáromi MOST-HÍD frakció sajtótájékoztatót tartott (+audió)

A komáromi MOST-HÍD frakció sajtótájékoztatót tartott (+audió)

725
hirdetés

A frakció nevében Andruskó Imre tájékoztatta a megjelent újságírókat.

IMG_5965Elmondta, hogy ezentúl rendszeres sajtótájékoztatókat terveznek legalább havi egy alkalommal. Kifejtette, hogy csak hatan vannak a testületben, tehát nincs olyan ereje a frakciónak, hogy bármit is a többi képviselő támogatása nélkül meg tudjon valósítani, viszont volt egy választási programjuk, melyet ha lehet, bizonyos fokig szeretnének megvalósítani, vagy legalább egyes pontokat  bevinni a testületi ülésekre, szövetségeseket keresve a megvalósításukhoz. A frakció nevében örömét fejezte ki, hogy a városvezetés felvállalta a város idei két nagy ünnepét a 750 és a 250 éves évfordulókat, melyek esetében minden lehetséges módon támogatni fogják a vezetőség munkáját.

Amennyiben észrevételeket tesznek a frakció tagjai a hivatal munkája felé azt nem azért teszik, hogy gáncsoskodjanak, hanem azért, hogy minden formailag is törvényes legyen. A mostani ülésen is volt ilyen, ezért kellett Weselovszky Gábornak levonnia az egyik beterjesztett ÁÉR-et. Három hét múlva módosítva lesz az iskolák jelenleg jóváhagyott  költségvetése, mivel 473106 euró bentragadt és ezen pénzek szétosztása (kb. 150 ezer rezervával) fog napirendre kerülni. Így valamennyi iskolának 10%-al több jut majd mint egy évvel ezelőtt.

A frakció több tagja is interpellációval élt a Ginn két képviselőjének múltheti, szerintük felesleges bohóckodásával kapcsolatban, akik Andruskó véleménye szerint feleslegesen kreáltak a KOMVaK ügyéből  szlovák-magyar ügyet, ami szerinte teljesen gazdasági és nem nemzetiségi probléma. Véleménye szerint egyértelműen törvényes keretek között zajlanak a testületi ülések magyar nyelven, viszont megkérte a polgármestert, ha valaki fordítót kér annak ez legyen bebiztosítva.

Andruskó egyetért Vetter János javaslatával, hogy a következő ülésen foglalkozzanak a KOMVaK-al, nem mint gazdasági társasággal, hanem a körülötte kialakult helyzettel, hiszen az ICOCRIM és a GINN is olyanokat állított ami véleménye szerint nem igaz. Ezeket le kell állítani, hogy a városvezetés ne repüljön rá ilyen megkérésekre, hogy felmennek egy szerinte komolytalan szervezet sajtótájékoztatójára Pozsonyba.

Elmondta, hogy azért hozta fel a Calor cég esetleges privatizációját is, mivel az ICOCRIM és a GINN megágyazott, mindenféle őrültségek terjednek és őt is megkerestek, hogy igaz-e ez a hír. Polgármester úr ezekután kijelentette, hogy egyáltalán nincs tervben ezen cég magánosítása. A Calor, Andruskó véleménye szerint azért fontos a városnak, mivel megvan a licenszük távhő szolgáltatásra és a város valószínűleg azért is hozta létre, hogyha bármi történne a távhő szolgáltatással legyen egy cég, amely ha úgy adódig át tudja venni azt.

Választási programuk fontos részének nevezte a rezsicsökkentést. Ezzel kapcsolatban elmondta, hogy lejárt a város 10 éves szerződése a távhő szolgáltató céggel, mely iskoláink, óvódáink egy részében biztosítja a távhőt. Meg vannak ugyan ezen szolgáltatással elégedve, de meggyőződésük, hogy saját fűtőházak üzemeltetésével pénzt lehetne spórolni.

A testületi ülésről egy pontot emelt ki, mégpedig a féléves amnesztiát a városi telkeket jogtalanul használó lakosok, cégek felé. Ennek az a lényege, hogy ezek a személyek, cégek amennyiben ezt bevallják, utánanéznek, hiszen ez lehet önhibájukon kívül is, a BDÚ negyven százalékáért megvásárolhatják azokat. Amennyiben ezzel nem élnek a teljes BDÚ-t +30% büntetést fog kelleni fizetniük. Véleménye szerint valószínüleg töb száz, esetleg ezer ilyen eset lehet.

A letelt a 100 nappal kapcsolatban kifejtette, hogy szerinte korrektak volta a polgármester úrhoz, a következő 1360 napban sem akarják őt piszkálni, viszont a hat képviselő nevében mondhatja, hogy számukra az a fontos, hogy a beterjesztett anyagok jogilag rendben legyenek. Egyben kijelentte, hogy a polgármester valamennyi jó ötletét, javaslatát maximálisan támogatni fogják, de az nem azt jelenti, hogy nem lehetnek saját ötleteik.

Ezután kitért még a költségvetésre, melyet a város 33 000 eurós hiánnyal zárt. Itt kiemelte, hogy nem érti, hogy előtte honnan jött az a számítás, miszerint 4-500 000 eurós hiánnyal fogja zárni a város az évet. Szerinte vagy kiemelkedően jól gazdálkodott a város az év végén, vagy úgymond könyvelési trükköt alkalmaztak és a számlák csak az idei évben fognak megjelenni. Ezt összefüggésbe hozta azzal, hogy a hivataltól kapott információk szerint magas az áthidaló hitel merítése.

Tájékoztatott továbbá arról is, hogy a járási ügyész megtámadta a már több mint 10 éve érvényben lévő rendeletet a díszpolgári címek odaítéléséről. Az ügyész a rendelet formája, nem tartalma ellen emelt kifogásokat. A hivatal ezért alapelveket készített, amely tartalmilag szinte leljesen azonosak a korábbi rendelettel. A hivatal beterjesztett javaslata szerint csak a polgármester adhatott volna javaslatot a díszpolgári címre, de a MOST-HÍD frakció javaslatára a cím odaítéléséről továbbra is a testület fog dönteni.

Végül még elégedetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a hivatali osztálvezetők visszahívásáról csak az interneten  keresztül értesültek. Elfogadja ugyan, hogy ez teljesen a polgármester jogkörébe tartozik, de véleménye szerint illő lett volna erről előre tájékoztatni a képviselőket is.

dunatajonline / dunataj.sk

a sajtótájékoztató teljes hanganyaga itt hallható:

hirdetés
Previous articleA vidék éltető erejéről a Gazda Polgári Társulás konferenciáján
Next articleA Corvin HE a Nyugatszlovák Regionális Kupán