HAZA HÍR-MIX A komáromi kosarasok sikeresen hozták az idei első hazai meccsüket

A komáromi kosarasok sikeresen hozták az idei első hazai meccsüket

2158
hirdetés

IMG_2730Nem csak az új játékosok mutatkoztak be a közönségnek, de a csapat új kabalafigurája Lucifer is, aki rögtön belopta magát a nézők szívébe. A drukkerek már nagyon várták az első hazai meccset és ennek megfelelően meg is töltötték a sportcsarnokot.

Az első negyed kiegyenlített játékot hozott. Szinte minden pontért felváltva harcoltak a csapatok és így a negyed döntetlenül végződött 24:24 arányban. A rövid szünet után is folytatódott a kiegyenített küzdelem. A csapatok képtelenek voltak „elszakadni“ egymától és a félidőben 44:41-es eredménnyel vonultak az öltözőbe a fiúk.

A harmadik negyedben a hazai csapat kisebb előnyt szerzett a vendégek felett. A besztecebányi játékosok nem voltak megelégedve egyes bírói döntésekkel, minek köszönhetően egyik játékosukat ki is állították. A komáromi csapat a későbbiekben már felügyelni tudta a játék menetét és nem engedte, hogy a vendégek behozzák a lemaradásukat. Így született a 82:74-es végeredmény.  Úgy mint a legutóbb most is parádésan játszott Myles (22 pont), Bilič és Kovačevič (12-12 ponttal) továbbá Joyner 13, Hall 12 és Šoška 8 ponttal.

 

Pinke Noémi
dunataj.sk

[nggallery id=95]

hirdetés
Previous articleAz MKP Komáromi járás alapszervezeteinek és polgármestereinek találkozója
Next articleÁlmaink kertje – Laco Struhár fotóművész csodálatos világa a Duna Menti Múzeumban