HAZA HÍR-MIX A komáromi kosarasok elvesztették a harmadik dőntőbeli mérkőzésüket. Az Inter visszatért a...

A komáromi kosarasok elvesztették a harmadik dőntőbeli mérkőzésüket. Az Inter visszatért a játékba!

934
hirdetés

IMG_8113Két balul sikerült mérkőzés után az Inter magához tért és május 18-án vendégként verte az MBK Komárom csapatát 89:82-re.

A mérkőzést a vendégek kezdték jobban, de a hazai fiúk mindent beleadva a negyed végére alaposan megfordították az állást (23:13).

Az Inter a második negyedben agresszív védekezésbe kezdett, ami Rón edző legénységének komoly problémákat okozott. A hazai csapat több kosarat is rontott és a védekezésük sem sikeredett valami fényesre. Ennek köszönhetően a félidő végén már az Inter vezetett 45:42 arányban.

A második félidő is sikeresebb játékot hozott a vendégeknek akik fokozatosan 10 pontos előnyre tettek szert. A hazai csapat mindent megpróbált, de nem sikerült magukat a vendégek szintjére feltornázni, minek köszönhetően az Inter nyerte a harmadik döntőbéli mérkőzést 89:82 arányban.

Mivel a döntőnek még nincs vége, ezúton is buzdítunk mindenkit, hogy aki teheti május 22-én 18 órakor személyesen is szurkoljon csapatunknak a pozsonyi Hant arénában !

** Szervezzük a fanbuszt a döntő negyedik mérkőzésére Inter – MBK Rieker Komárom (22.5.2013). Az indulás 15:30-kor lenne a komáromi sportcsarnoki elől. A részvételi díj 6 Euró/fő, fizetni lehet már a szombati mérkőzés után a sportcsarnok büféjénél. Jelentkezni lehet az alábbi telefonszámon is: 0907 707 415. **

Pinke Noémi

(dunataj.sk)

hirdetés
Previous articleCsodálni való nénike
Next articleDuna liga – Felnőt férfi JUDO csapatverseny 2. forduló Galánta