HAZA RÉGIÓ A Komáromi Kórházban idén már harmadszor rendeztek szombati napon önkéntes véradást

A Komáromi Kórházban idén már harmadszor rendeztek szombati napon önkéntes véradást

561
hirdetés

Az AGEL csoporthoz tartozó Komáromi Kórházban azoknak az önkéntes véradóknak köszönhetően, akik ezen a szombaton eljöttek vért adni, elegendő vértartalék áll rendelkezésre mindazon betegek részére, akik komoly műtétre várnak, vagy súlyos balesetet szenvedtek. A hematológiai és transzfúziós osztály idén immár harmadik alkalommal szervezett szombati napon véradást. Tette ezt azoknak a véradóknak a kedvéért, akik a városon kívül dolgoznak és nem tudnak munkanapokon vért adományozni, illetve azok számára, akiknek a szombati nap jobban megfelel erre a célra, mindennapi feladataik ellátása mellett.

Ezen a szombaton húsz önkéntes jelent meg a kórházban, hogy vért adományozzon az arra rászorulóknak. Mindegyikük átesett az ilyenkor szokásos általános egészségügyi és vérvizsgálaton. Áldozatvállalásuknak köszönhetően a kórház az elkövetkező időszakra feltöltötte vérkészleteit.

„Kórházunk számára minden egyes véradó nagyon fontos. Az egészségügyi dolgozók átérzik a véradományok jelentőségét, ezért akár a szabadidejüket is hajlandók feláldozni az adományozók kivizsgálására, a vér levételére, majd a szükséges műveletek elvégzésére a véradományok felhasználhatóságához. Teszik mindezt annak érdekében, hogy kórházunknak és a környező kórházaknak is megfelelő mennyiségű vértartalék álljon a rendelkezésükre. Az emberi vér pótolhatatlan, ezért minden segítséget nagyra értékelünk“ – hangsúlyozta a hematológiai és transzfúziós osztály főorvosa, MUDr. Radi Enikő.

A véradás a szolidaritás megnyilvánulása, az önzetlenül adományozott vér világszerte milliók életét menti meg. Eredményeként az egészségügyi létesítmények kellő mennyiségű vérkészítményhez jutnak. A véradás humanitárius cselekedet, mellyel az adományozó segít a betegnek, sőt, rajta keresztül a családjának, a szeretteinek is. Mindezek mellett rendszeresen meggyőződhet a saját egészségi állapotáról, s a vér levétele után jól érzi magát. Sok tudós állítja, hogy a rendszeres véradók egészségesebbek, mint azok, akik nem adnak vért. Ennek oka, hogy a véradást követően a szervezet gyorsabban regenerálódik, szinte újjászületik.

Agel, (N.ZS.)

hirdetés