HAZA SPORT A KFC női csapatainak évértékelője

A KFC női csapatainak évértékelője

270
hirdetés

Idén augusztusban volt 5 éve, hogy a KFC berkein belül megalakult a klub női csapata. A lányok egy éven keresztül különböző fiú korosztályos csapatok ellen készültek, míg bejelentkeztünk a női ll. Liga nyugati csoportjába. Első évben az ötödik helyet sikerült megszerezni, ami egy újonc csapattól elfogadható eredmény volt.

A következő három évben háromszor egymás után a dobogó harmadik helyét sikerült elfoglalni úgy, hogy a legutolsó alkalommal két ponton úszott el az l. osztályba jutás, egymás elleni csatáinkból végül a GFC Topolčany / Nagytapolcsány/ jött ki szerencsésebben.

Természetesen minden sportoló álma, hogy sikeres legyen, magasabb osztályba kerüljön. Így kezdték a lányok az új szezont célul tűzve az l. ligát. A nyári felkészülési időszakban öt mérkőzés volt, itthon győztünk az FC Petržalka, az Újpest FC és a ČFK Nitra csapata ellen, döntetlen a GFC Nagytapolcsánnyal és idegenben győzelem a Vasas SC ellen, míg augusztus utolsó hétvégéjén elkezdődött a bajnokság.

Az őszi szezonban lejátszott tíz mérkőzés mérlege kilenc győzelem és egy vereség úgy, hogy a góllövőlista első öt helyén három komáromi lány: Lelovics Nóra /24/, Vraukóová Vivien /10/ és Gaál Csenge /9/ van. A 63:5-ös gólarány pedig bizonyítja, a csapat nem csak a támadójátékban múlja felül az ellenfeleket, hanem a védekezésünk is biztos lábakon áll. A tavaszi folytatást két pont előnnyel várjuk a második helyezett ŠK 2011 Pečeňady /Besenyőpetőfalva/ előtt.

Tavaszra a lányok több felkészülési mérkőzéssel készülnek: Tatabánya, Pápa, Illés Akadémia és az NBI-ben játszó Kelen SC ellen Magyarországról, a szlovák I. ligából a Petržalka, az MFK Ružomberok és a többszörös bajnok Slovan Bratislava ellen. A téli felkészülés január 9-én kezdődik, jannuár utolsó hetében pedig a csapat edzőtáborozáson vesz részt Lipóton id.és ifj. Nagy Jenő edző és Križan Attila kapusedző irányítása alatt.

Mivel az l. ligába jutás feltétele a női utánpótlás, komolyabban el kellet kezdeni foglakozi az alacsonyabb korosztályokkal is. Júniusban a különböző előkészítő-korosztályokból különvettünk 16, 2010 és 2014 között született kislányt. Ennek gyorsan híre ment, alig több, mint egy hét alatt a léstszám 25-re nőtt, jöttek újak, de a környékbeli kluboktól is átigazoltak. A csapatot Pintér Denissza edző irányítja, aki a Dorogi SC-től igazolt felnőttcsaptunkba.

A kislányok a járási U11-es korosztályú fiúbajnokságba lettek bejelentve, ahol az ősszel lejátszott 7 fordulóban két győzelemmel és 5 vereséggel a táblázat 6. helyét foglalják el, ezenkívül a klub rendezésében részt vettek egy nemzetközi teremtornán, a lll. Böröczky József emléktornán és a Területi Labdarúgó szövetéget is képviselték a Nyugat- Szlovákiai Labdarúgó Szövetség kupáján.

Mindent összegezve elmondható, a klubon belül a lánycsapatoknak van létjogosultságuk, nagy reményekkel tekintünk a jövőbe.

Hajrá KFC, hajrá lányok!

Hajabács Gábor csapatvezető

hirdetés
Previous articleÚjabb sikerek után és kihívások előtt Plavec Péter jegesúszó világbajnokkal
Next articleElhunyt Duray Miklós