HAZA SPORT A KFC alulteljesített az ősszel

A KFC alulteljesített az ősszel

1024
hirdetés

A lila-fehérek eredményei elmaradtak az elvártaktól

A nyáron a KFC csupán egy hajszállal maradt le a feljutástól az első osztályba, mivel több kizárás miatt kivételesen nem kettő, hanem három csapat is feljutott a másodosztályból. A három legerősebb távozásával valószínűleg minden vérbeli KFC-szurkoló azt várta, hogy szeretett klubjuk idén végiggyalogol a mezőnyön. Az ősz azonban más eredményt hozott. Annak ellenére, hogy a játékoskeret alapja egyben maradt és az erősítések már az előző szezon végén megérkeztek, a csapat nem muzsikált lehengerlően. Míg tavaly az őszi fordulókban 37 pontot szorgoskodott össze a Radványi-legénység, addig idén 10 ponttal kevesebbet sikerült összegyűjteni, valamint a táblázatban is egy hellyel a hátrébb, a negyedik helyről kell várniuk a tavaszt. Az alulteljesítés okát nem is kell sokáig keresnünk: idén a II. liga ezen szakaszában a tavalyihoz képest tízzel kevesebb KFC-gól esett, ami megindokolja a pontveszteségeket. A lila-fehérek leggyengébb szekciója a támadórészleg volt, ami egyértelműen az elhibázott nyári igazolások számlájára írható. A komáromi közönség kedvence, Tóth Gábor hosszabb sérüléssel bajlódott, a helyére érkező, Puskás Akadémia által nevelt Kalmár Benedek mindössze néhány perc erejéig jutott szóhoz (akkor is csak a kupában), de a bajnokság kezdete előtt a vezetőség által kapkodva leigazolt, viszont a tehetségét az előző szezonban Námesztón megvillantó Matej Chorvát sem kapott elég időt és esélyt a bizonyításra. A gólszerzési feladat így a középpályásokra hárult, ami a legjobban Németh Tamásnak ment: a négy szebbnél szebb gólja mellett két gólpasszt is kiosztott.

A kupában továbbra is menetelnek a lila-fehérek, ami a kedvezőbb sorsolásnak köszönhető. Míg tavaly egyetlen területi bajnokság résztvevőjével találkoztak (Ekel), idén kétszer is alsóbb osztályú csapattal (Nádszeg, Nagyölved) hozta őket össze a sors. Sőt, míg tavaly a negyeddöntőig vezető úton három Fortuna Ligás klubot kellett volna legyőzniük (a DAC és Nagymihály szenzációs kiejtése után a Zsolna intett megálljt), addig idén mindössze egyetlen magasabb besorolású csapattal kellett megmérkőzniük.

Kíváncsian várjuk hát, hogy tavasszal mit produkál a KFC: komolyan veszi-e a történelmi feljutás lehetőségét, vagy idén is megbékél a 3-6. hely valamelyikének elfoglalásával.

Mi sok sikert kívánunk, hajrá KFC!

O. K.

hirdetés
Previous articleRendőrség: Két ember életét vesztette egy balesetben az Érsekújvári járásban
Next articleMPSVR: Újévtől 5,10 euróra emelkedik az étkezési jegyek minimális értéke